A most rekordnak számító, 6 milliárd dolláros Berkshire részvényadományt Warren Buffett halála után gyermekei felügyelik majd. A 94 éves milliárdos örökösei is 70 év körül vannak.
Szerző(k): L. K.Orbán Viktor már alá is írta azt a kormányhatározatot, amely arról szól, hogy megduplázza a kormány a magyar emberek által összeadott pénzt, amelyet a parajdi helyzet megsegítésére küldenek.
Szerző(k): EconomxRászorulóknak szánja 71,63 ezermilliárd forintnyi vagyonát az attól megváló multimilliárdos, aki ugyanakkor rögzítette, temérdek szegény gyermeket ítél halálra a Tesla atyja és Trump tanácsadója.
Szerző(k): Sándor ZoltánAlaposan belenyúl az egyetemek finanszírozási és felvételi gyakorlatába Donald Trump, két rendeletet is hozott ezzel kapcsolatosan.
Szerző(k): G. É.A új román jogszabály a páciensek jogairól szóló törvényt módosítja, lehetővé teszi számukra, hogy hálapénz helyett adományt adjanak a kórháznak, ahol kezelték őket.
Szerző(k): EconomxLegalább százmilliós nagyságrendű összeggel támogatta Magyar Péteréket egy ismert cégvezető, legalábbis friss sajtóértesülések szerint. A nagylelkű adományozó vállalata azonban a csőd szélén áll.
Szerző(k): EconomxHa már muszáj hordani, legalább vigyünk bele valami fantáziát - az emberek jó része így viszonyult a kötelező maszkviseléshez a Covid-járvány idején. Születtek is kreatív megoldások. A legérdekesebbeket most bemutatják egy kiállításon.
Szerző(k): G. É.A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet immáron 29. alkalommal rendezte meg az Adventi Adománygyűjtést magánemberek és több nagyvállalat közreműködésével. A kezdeményezéshez több mint 600 ezren csatlakoztak, több mint 380 millió forintot sikerült összegyűjteni.
Szerző(k): Kiffer Anna