Donald Trump protekcionista kereskedelempolitikája ellenállást vált ki a fogyasztókból egyre többfelé Európában: a dánok után újabban a németek többsége is bojkottálja az amerikai termékeket a vásárláskor – iparági szakértők pedig nemzetközi bojkottmozgalom kialakulását látják.
Szerző(k): T. K.Publikálták, hogyan is alakult Németországban a februári fogyasztói és nagykereskedelmi árak. Sok minden megdrágult, de akadt olyan cikk, ami még olcsóbbá is vált.
Szerző(k): Sándor ZoltánA német hírszerzés öt éve arra a következtetésre jutott, hogy a Covid-19 vírus kínai laboratóriumból szabadult el, ám a kormányok titokban tartották a jelentést. A WHO és a nemzetközi közvélemény továbbra is vitatja a vírus eredetét.
Szerző(k): T. E.Annyira bizonytalanná vált az amerikai hírszerzés, amelynek hirtelen leállása kiszolgáltatottá tenné Európát, hogy a Bundestag létrehozná az „Euro Eyes” kémhálózatot. A figyelmet most az irányította a kérdésre, hogy az Egyesült Államok képes volt egyik pillanatról a másikra leállítani a szolgáltatását a háborúban álló Ukrajna számára.
Szerző(k): L. K.Jelentősen növelni kívánják az Európai Unió tagállamai a következő években a védelmi kiadásaikat. Ez ugyan pozitívan fogja befolyásolni a gazdasági növekedést is, azonban csodát nem szabad tőle várni a Goldman Sachs elemzői szerint.
Szerző(k): EconomxAz előzetes várakozásokat is felülmúlta a befektetői bizalmi mutató az euróval fizető országokban. A Sentix mutatója 9 havi csúcsot döntött.
Szerző(k): S. Z.Bár az ország ipari termelése havi szinten nőtt januárban, a tavalyi éves eredmény 4,5 százalékos csökkenést mutat. Németország januári kivitele 2,5 százalékkal esett vissza decemberhez képest, amikor még 2,5 százalékos növekedést regisztráltak az előző hónappal összevetve.
Szerző(k): Kiffer AnnaNémetország 13 repülőterén 24 órás figyelmeztető sztrájk kezdődött, több mint 3400 járatot töröltek, a munkabeszüntetés félmillió utast, köztük magyarokat is érinthet.
Szerző(k): T. E.