Valószínűleg nem politikai okokból, de csökkent Magyarországon a Tesla eladása. Az év első két hónapjában 61 százalékkal vittek belőle kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában.
Szerző(k): L. K.A jelek szerint kérlelhetetlenek a hollandok a védelmi tervek terén. A közös döntésekbe akár nem uniós országokat is bevonhatnak, míg Magyarországot kigolyózhatják az EU-s nagypolitikai játékból.
Szerző(k): Sándor Zoltán„Kivettük a Nyugat-Balkánt a mélyhűtőből, betettük egy mikrohullámú sütőbe és megnyomtuk a kiolvasztás gombot. Ez az egyik legfontosabb eredménye a magyar EU-elnökségnek”, hangsúlyozta Bóka János a Budapesti Balkans Forum konferencián. Csak nehogy odaégjünk, lassú fokozaton melegednénk fel, válaszolt tréfásan a magyar miniszter szavaira Montenegró képviselője.
Szerző(k): V. G.Az Európai Bizottság szerint javult a verseny a magyar közbeszerzéseknél, de még mindig túl sok az egyajánlatos eljárás. Bár csökkent az arányuk, Brüsszel további lépéseket vár a kormánytól.
Szerző(k): T. E.Mosóczi András, a mateking e-learning platform alapítója elárulta, hogy az algoritmikus gondolkodás és a kognitív képességek fejlesztésén túl a többi tudomány alapnyelvét is elsajátíthatjuk a matematika tanulással.
Szerző(k): Gulyás ÁbelBár a hazai sertésállomány fertőzöttségéről még nincs szó, a száj- és körömfájás vírus miatt több ország máris tiltotta a magyar sertésexportot, ami hosszú távon súlyos gazdasági következményekkel járhat az ágazatra nézve.
Szerző(k): T. E.Egy friss felmérés szerint a magyarok 56 százaléka utasítja el Ukrajna uniós csatlakozását, a témát a kormány egy véleménynyilvánító szavazással akarja megvizsgálni.
Szerző(k): T. E.Az új amerikai elnök beiktatása óta jelentős mértékben, átlagosan 31 forinttal csökkentek a hazai benzinárak. A „fúrj, bébi, fúrj” politika és az OPEC-re gyakorolt nyomás meghozta gyümölcsét – jelezte lapunknak Tatár Mihály. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint további árcsökkenés várható, ha Trump eléri céljait Ukrajnával kapcsolatban és a forint tovább erősödik.
Szerző(k): Rádi Balázs