A magyar európai uniós elnökség „konyhájában" a Nyugat-Balkánnal történteket egy érdekes metafórával mutatta be a magyar európai uniós ügyekért felelős miniszter a Magyar Külügyi Intézet által szervezett „Budapest Balkans Forum" konferencián, amelyen 5 országból (Albánia, Bulgária, Montenegró, Szerbia és Magyarország) hat miniszter, több mint 100 szakértő, politikai döntéshozó jelent meg a magyar fővárosban, köztük az EU és a NATO képviselői.

Bóka János szerint kivettük a Nyugat-Balkánt a mélyhűtőből, betettük a mikrohullámú sütőbe és megnyomtuk a kiolvasztás gombot.

Természetesen a csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatos folyamatok még nem teljesen „főttek meg" , de a kiolvasztási folyamat zajlik, ami a magyar hat hónapos EU-elnökség egyik eredménye, amely előtt 2,5 éven keresztül nem nyíltak meg csatlakozási fejezetek az unió részéről az érintett országok, így például Albánia és Montenegró számára – hangsúlyozta Bóka János, egyben megemlítette, hogy az elmúlt 10 évben 150 százalékkal nőtt a gazdasági forgalma hazánknak a Nyugat-Balkáni régióval.

Gladden Pappin a Magyar Külügyi Intézet elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta azokat a gazdasági és biztonsági előnyöket, amelyeket a Nyugat-Balkán csatlakozásával az Európai Unió nyerhet.

Ha az Európai Unió folytatja a hezitálást, mások beelőzhetik a Nyugat-Balkánon


– hangsúlyozta Pappin. 

Remélem, hogy nem égünk oda a mikrohullámú sütőben, és szépen lassan sütögetnek minket

– válaszolt tréfásan Bóka János megjegyzésére Filip Ivanovic, Montenegró kül- és Európa-ügyi miniszterelnök-helyettese, aki ezek után megköszönte Magyarország őszinte és barátságos diplomáciai támogatását. Beszámolt róla, hogy az elmúlt egy évben Montenegrónak három csatlakozási fejezetet sikerült lezárnia az Unióval, annyit, amennyit az azt megelőző 12 évben összesen. Hozzátette, hogy 2026 végére szeretnék lezárni az összes csatlakozási tárgyalást az EU-val.

„A teljes jogú tagságnak nincsen alternatívája" – tette hozzá, ugyanakkor arra kérte az uniót, hogy a magas banki átutalási-, illetve roaming díjak csökkentése terén intézkedjenek, amely nagyon jót tenne a térség polgárainak, cégeinek és a külgazdasági kapcsolatoknak egyaránt.