Az MSZP követeli, hogy a Fidesz-kormány még a választás előtt hozza nyilvánosságra a paksi erőmű bővítéséről szóló magyar-orosz szerződés teljes szövegét, és adjon tájékoztatást arról: ki, mikor, hol és milyen körülmények között írta alá a kormányközi megállapodást. Ezt az ellenzéki párt közleményben közölte kedden az MTI-vel.
Szerző(k): MTIEsélyt adunk mindenkinek, ha kormányra kerülünk - mondta a \"kormányváltó erők\" miniszterelnök-jelöltje hétfőn egy pécsi választási fórumon.
Szerző(k): MTITöbben megszólaltak már a Fidesz-KDNP nagygyűlés után.
Szerző(k): MTIMeglepő fordulat: nem a vereségtől, hanem a választási győzelemtől félnek jobban a miskolci szocialisták. Legalábbis komoly kételyek merültek föl a szimpatizánsokban az ország vezethetőségét, illetve a Fidesz esetleges veresége utáni közállapotokat illetően: többek szerint Orbánék az utcára küldik majd az embereket. Az MSZP-s jelölt csütörtöki fórumának vendége Debreczeni József volt, akinek nem sok megnyugtató válasza volt ezekre a felvetésekre. A hagyományosan baloldali Miskolcon járt az Index, ahol minden jelölt hisz a győzelemben.
Szerző(k): Index.huA \"kormányváltás pártjainak\" van miniszterelnök-jelöltje, van listája és vannak közös jelöltjei, amelyet a Nemzeti Választási Iroda nyilvántartásba is vett - reagált a Fidesz közleményére Mesterházy Attila, a baloldali összefogás pártjainak miniszterelnök-jelöltje.
Szerző(k): MTINem a saját pénze volt Simon Gábornak az osztrák Volksbankban elhelyezett 577 ezer euró és 163 ezer dollár (240 millió forint összesen), ezekről az összegekről vallomása szerint csak vagyonkezelőként rendelkezett - írja a jól értesült Magyar Nemzet.
Szerző(k): Index.huVissza fogják adni a rokkantnyugdíjasok nyugdíjjogosultságát, mert a jelenlegi járadékos rendszer megalázó – közölte az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje.
Szerző(k): MTIÚjabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn. Simon Gábort a kihallgatása után őrizetbe vették - közölte Keresztes Imre főügyész.
Szerző(k): MTI