A kétharmados parlamenti többség ismételt megszerzésével tovább nőtt a Fidesz politikájának legitimációja, míg a baloldal szereplése az ellenzéki összefogásban részvevők válságáról tanúskodik az MTI által megkérdezett szakértők szerint.
Szerző(k): MTIAlapvető változásokra van szükség az MSZP-ben - így foglalhatók össze a szocialista választmány szombati zárt ülésén elhangzottak Mesterházy Attila pártelnök és Botka László választmányi elnök beszámolója alapján. Az MSZP az önkormányzati választás után tart tisztújítást.
Szerző(k): MTIPlágium miatt visszavonja az MSZP-s Sós Tamás doktori címét az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A szocialista politikus az InfoRádió megkeresésére - programjára hivatkozva - nem kívánt reagálni.
Szerző(k): InforádióEgyértelműen ki lehet mondani, hogy a Kucsák-Kunhalmi körzet eredményétől függ, hogy lesz-e kétharmada a Fidesznek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gulyás Gergely. A Fidesz frakcióvezető-helyettese hozzátette: a töredékszavazatok nem változtathatnak a listás mandátumok eddig kiosztott rendjén.
Szerző(k): InforádióMost nem lesznek a 2010-eshez hasonló mézeshetek, már az első nap sokkal több a csalódottság és a pesszimizmus – mondta a választások utáni időszakról a hvg.hu-nak Török Gábor politológus, aki szerint a baloldalnak változtatnia kell.
Szerző(k): EconomxAz országgyűlési választások előtt a baloldali összefogás résztvevői megállapodtak abban, bármi lesz a végeredmény, egyikük sem csábítgat el a másiktól senkit - mondta hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Mesterházy Attila, aki a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjeként indult a vasárnapi voksoláson. Gyurcsány Ferenc azt mondta: a héten megkezdődnek a konzultációk.
Szerző(k): MTITudomásul veszi a választási eredményt, de nem gratulál ahhoz a Fidesznek - jelentette be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke hétfőre virradó éjszaka a szocialista párt székházában.
Szerző(k): MTIEhelyett sorban állást tapasztalunk – írja közleményében a szocialista párt.
Szerző(k): Economx