Japán külkereskedelmi egyenlege szeptemberben már a 14-dik egymást követő hónapban zárt hiánnyal, miközben az export és az import is rekordszintre emelkedett. A japán pénzügyminisztérium szerint az importot a megugró energiabehozatal húzta történelmi csúcsra - írja az MTI az AP hírügynökségre hivatkozva. A jen 32 éves mélypontra süllyedt a dollárral szemben csütörtökön.
Szerző(k): Domokos ErikaHétmilliárd forintból épült meg a Toyo Ink gyártóüzeme a Pest megyei Újhartyánban. Az üzemben elektromos autókhoz gyártanak alkatrészeket.
Szerző(k): Koncsek RitaVizsgálatot rendelt el hétfőn Kisida Fumio japán miniszterelnök a vitatott adománygyűjtési módszereiről ismertté vált, belpolitikai botrányt okozó Egyesülés Egyházával kapcsolatban, továbbá elnézést kért a kormánypárti képviselők és az egyház közötti szoros kapcsolat miatt.
Szerző(k): Szabó DánielEzúttal két, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétáról volt szó, amelyeket a Japán (Keleti)-tenger felé indítottak útnak - közölte a dél-koreai vezérkar és a japán védelmi minisztérium közép-európai idő szerint szombaton.
Szerző(k): Domokos LászlóBár az ENSZ megtiltotta Észak-Koreának a rakétatesztelést, ennek ellenére az ország újabb rakétát lőtt ki.
Szerző(k): Csernátony CsabaÉszak-Korea folyamatosan rakétateszteket végez, amely összefüggésben lehet Kamala Harris amerikai alelnök szöuli látogatásával.
Szerző(k): Szász PéterA cégek álláshirdetéseiből és az azokra adott különböző kommentárokból igyekszik egy japán alapkezelő olyan információkat szerezni, hogy melyik vállalat részvényeit érdemes vásárolni. Az elemzők egyre elkeseredettebben kutatnak új információforrások után, miután szigorítottak a cégekkel való párbeszéden.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Egyesült Államok védelmi minisztere abszolút támogatásáról biztosította a szigetországot és közösen jelentették be, hogy a növekvő kínai fenyegetésre válaszul különböző újszerű, hiperszonikus fegyverek elhárítására alkalmas rendszerek létrehozásában dolgoznak eztán együtt.
Szerző(k): Sasvári Marcell