Csehország

12.
07.
16:45
Százezerrel több a cseh átlagkereset a magyarnál

Százezerrel több a cseh átlagkereset a magyarnál

A csehországi bruttó átlagkereset, illetve a medián átlagkereset nagyjából százezer forinttal magasabb, mint a megfelelő két magyar adat. Az idei harmadik negyedévben még a reálbér is nőtt.

Szerző(k): Komócsin Sándor
11.
30.
13:05
A háztartások fogyasztása húzta a cseh GDP-t

A háztartások fogyasztása húzta a cseh GDP-t

Csehországban éves szinten a harmadik negyedévben 3,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, az előző negyedévhez viszonyítva a növekedés 1,5 százalék – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában, pontosított becslésében.

Szerző(k): Szepesi Anita
11.
28.
12:33
Átlátszó falon keresztül nevezték ki a miniszterelnököt Csehországban

Átlátszó falon keresztül nevezték ki a miniszterelnököt Csehországban

Milos Zeman cseh államfő vasárnap kormányfővé nevezte ki Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét. Petr Fiala azonnal letette az alkotmány által előírt hivatalos esküt.

Szerző(k): Csernátony Csaba
11.
27.
16:57
Vasárnap új kormányfője lehet Csehországnak

Vasárnap új kormányfője lehet Csehországnak

Milos Zeman cseh államfőt szombaton délután kiengedték a prágai Központi Katonai Kórházból, ahová csütörtökön este szállították be pozitív koronavírustesztje miatt - jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24). Zeman vasárnap kinevezi Petr Fialát kormányfővé, aki Andrej Babist követi a poszton.

Szerző(k): Domokos Erika
11.
25.
23:44
Szükségállapotot vezetnek be Csehországban, 30 napra

Szükségállapotot vezetnek be Csehországban, 30 napra

Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány - jelentette be Andrej Babis. A kormányfő a szükségállapot kihirdetését a kórházakban kezelt koronavírusos betegek egyre növekvő számával indokolta - írja az MTI tudósítója.

Szerző(k): Domokos Erika
11.
25.
22:06
Tovább csúszik a cseh kormányalakítás, ismét kórházba került az államfő

Tovább csúszik a cseh kormányalakítás, ismét kórházba került az államfő

Pozitív lett a koronavírus-tesztje Milos Zemannak, ezért a cseh államfőt csütörtökön este újra a prágai Központi Katonai Kórházba szállították - közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő. Így elmarad az új cseh kormányfő, Petr Fiala, a Polgári Demokratikus Párt elnökének kinevezése is.

Szerző(k): Domokos Erika
11.
23.
06:40
Kiütötték a cseh vendéglátást az új korlátozások

Kiütötték a cseh vendéglátást az új korlátozások

Csehországban látványosan visszaesett a vendéglátó helyek forgalma, miután a kormány a koronavírus-járvány negyedik hullámára válaszul visszahozott néhány korlátozást. A csökkenés mértéke jelentős.

Szerző(k): Komócsin Sándor
11.
20.
13:02
Cseh elnökválasztás: Andrej Babis nem zárja ki az indulást

Cseh elnökválasztás: Andrej Babis nem zárja ki az indulást

Andrej Babis ügyvezető cseh kormányfő nem zárja ki, hogy indulna a következő, 2023 januárjában esedékes elnökválasztáson.

Szerző(k): Szepesi Anita
11.
17.
18:41

Milos Zeman kormányfővé nevezi ki Petr Fialát

Milos Zeman cseh államfő november 26-án, jövő pénteken kormányfővé nevezi ki Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét - közölte Fiala szerdán Prágában, miután a Központi Katonai Kórházban találkozott az államfővel.

Szerző(k): Szász Péter