A legfrissebb ratifikációval már 24 tagállam döntött Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról. Bár Törökországnak komoly követelései vannak, azok aligha fognak gátat szabni a sikeres csatlakozásnak, rajtuk túl azonban várat még magára a spanyol, a portugál, a görög, a szlovák, és a magyar kormány aláírása is.
Szerző(k): Sasvári MarcellPárizs és München viszi a prímet az európai lakáspiacon, a francia fővárosban az albérletek is a legdrágábbak közé tartoznak. A visegrádi négyek fővárosai közül Budapesten lehet a legolcsóbban lakást bérelni, és a vásárláshoz sem kell annyit kuporgatni, mint Csehországban, vagy Szlovákiában.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonOda kell figyelni, és meg kell becsülni a gabonában már learatott termésmennyiséget, mert a világpiaci mezőgazdasági árak nem lefelé fognak mozogni - nagyjából ennyiben foglalható össze a cseh agrárminiszter beszéde, amit a cseh mezőgazdasági napon mondott, és amiről az MTI helyi tudósítója jelentett.
Szerző(k): Szabó M. IstvánSzélsebesen terjedt Csehországban a közösségi médiában az állami vasúttársaság hirdetése, amely úgy áll ki az LMBT kisebbségek mellett, hogy ezzel odaszúr a Magyarországon működő politikai rezsimnek is.
Szerző(k): Komócsin SándorCseh tudósok úgy döntöttek, nem küszködnek köztes megoldásokkal a műanyag csomagolások helyettesítése során, a legegyszerűbb, ha az ennivalót "szőröstől-bőröstől", azaz a csomagolással együtt eszi meg a fogyasztó.
Szerző(k): Komócsin SándorAz idei nyár rég nem látott káoszt hozott a repülőtereken, az utasok egyáltalán nem lehettek biztosak abban, hogy a megvásárolt jegyük fejében valóban el is viszik őket a célállomásra vagy időben haza tudnak jönni. Közben megindult a vita a kártérítésekről is nem függetlenül a törlések megnövekedett száma miatt.
Szerző(k): Szász PéterTekintettel Csehország nyitottságára nem reális, hogy az ország önellátó legyen élelmiszerekből, a kormánynak ezért az élelmiszerellátás biztonságára kell összpontosítania figyelmét – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök csütörtökön a dél-csehországi Ceské Budejovicében, az Éltető Föld mezőgazdasági kiállítás megnyitóján.
Szerző(k): Szabó DánielCsehországban az önkormányzatok nagyon hasonló gondokkal küszködnek, mint a magyarországiak: kevés a pénzük, miközben az infláció miatt növekednek a költségeik, ezen belül a tömegközlekedés üzemeltetésének költsége. Ez utóbbira kétféle választ adhatnak: az egyik nem népszerű, a másik nem olcsó.
Szerző(k): Komócsin Sándor