Drámai törésvonalak a pártok között: ezen a fronton is egymásnak feszül a Fidesz és a Tisza

Cikksorozatunk első részében megnéztük, milyen eltérések fedezhetők fel a kormánypártok és a legerősebb ellenzéki kihívó közlekedéspolitikai elképzelései között; a második részében a különbségek oktatáspolitikai vetületét veséztük ki. Az alábbiakban pedig összevetjük, miben tér el egymástól – vagy épp miben hasonlít – a Fidesz-KDNP és a Tisza Párt által kínált út az egészségügyet érintő szakpolitikai javaslataik, elképzeléseik, akár választási programjuk és ígéreteik mentén. Most az állami egészségpolitika problémakörét szem előtt tartva merülünk el a két rivális formáció ajánlatcsomagjában. 

Mit tett eddig a Fidesz?

Az elmúlt 16 évet mérlegre helyezve azt látni, az állami egészségügy, vagy épp a kórházi infrastruktúra nem foglalt el kitüntetett helyet a NER szívében. Az ágazatnak ma önálló minisztériuma nincs, pusztán államtitkári szinten kapott helyet a kabinetben, beolvasztva a Belügyminisztériumba.

Az Orbán-kormányok alatt olyan átfogó, rendszerszintű reform, amely érdemi javulást eredményezett volna, e téren is elmaradt a szakértők egybehangzó véleménye alapján.

Habár koherens, összeszedett egészségpolitikai program a kormányerők részéről nem született, a mögöttünk hagyott évek tapasztalatai és a későbbiekre tartogatott tervekből egy fideszes intézkedés- és elképzeléscsokor is nagy vonalakban felvázolható.

Bár a hivatalos kommunikáció szerint számos eredmény fűződik a Fidesz kormányzásához, akadnak szép számmal problémák is a szakemberek véleménye alapján.

A szakértők rendre kritikaként fogalmazzák meg, hogy Pintér Sándor minisztersége óta csak látszólag hallgatják meg a szakmai szervezeteket, azok releváns javaslatait jellemzően figyelmen kívül hagyják. 

A Fidesz-kormány 2010 óta tartó egészségügyi politikája ugyan részben megoldotta – több lépcsőben – az elmúlt években a bérek rendezését, és – mintegy 30 ezermilliárd forintnyi – infrastrukturális fejlesztést is nyélbe ütött, ám a – Covid-járvány óta még drámaibbá váló – várólisták, vagy éppen a kórházi nyakába varrt adósságok problémakörével nem foglalkozott. Inkább az a kép sejlik fel egyre biztosabban, hogy a magánegészségügy térnyerésének ágyaznak meg. Ez a társadalmi hozzáférhetőségben is jelentkező gondokat szült.

Budapesten egyes intézményeknek jutott állami ráfordítás, a fővárosi egészségügyi fejlesztésekre 88 milliárd forintot biztosítottak. Több vidéki és fővárosi kórház, szakrendelő újult meg, ám számos helyen ez még várat magára. A hálapénz kivezetését a kormány annak büntethetővé tételével lépte meg. Ahogy sok más területen, jelesül az oktatásban, úgy a kórházirányítás terén is centralizációt vittek véghez: az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) létrehozásával központosították a kórházak menedzsmentjét.

Az azonban beszédes körülmény, hogy tavalyi felmérések szerint a magyar lakosság elégedetlen az állami egészségügy mostanság tapasztalt minőségével. A kórházakat például olyan infrastrukturális gondok is övezik, mint az épületek állag- és műszaki problémái, a műtők hűtéshiánya, a WC-papír és a szappan hiánya vagy a koszt vitatott minősége.

Részint pozitívumként fogható fel, hogy az egészségügyben a hálapénz gyakorlata visszaszorult, de teljesen nem szűnt meg a korrupció, a paraszolvencia. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) egy korábbi felmérése szerint az orvosok túlnyomó többsége igazságtalannak véli az állami és a magánellátás jelenlegi együttélését, és szerintük továbbra is léteznek olyan befolyásos szereplők, akik a betegutakat a magánszektor felé terelik. E jelenség már nem a borítékos hálapénz logikáját követi, hanem az ellátáshoz való hozzáférést a rendszer keretei közt torzítja.

A MOK nem mellesleg az ügyben is kongatja a vészharangot, hogy veszélyezteti a betegek biztonságos kezelését a kormány azon terve, miszerint ne kizárólag orvosok rendelhessenek el korábban felírt gyógyszereket. A vonatkozó vényírási tervezetből alapvető betegbiztonsági garanciákat hiányolnak, így az érintettek bevonását és szakmai egyeztetéseket sürgetnek.

A háziorvosi rendszer strukturális problémáit ugyan megpróbálták különféle átszervezésekkel orvosolni, még mindig sok ezren hiányoznak a rendszerből országszerte.

Az érdekvédelmi oldalról artikulált rendszerszintű problémát ábrázolja, hogy mára ezer fölé nőtt a betöltetlen háziorvosi praxisok száma. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai nyomán a falusi praxisok körülbelül 27 százaléka üres vagy helyettesítéssel ellátott, sok helyen a háziorvos mindössze heti 4–6 órát van fizikailag jelen, a többi ellátás távorvoslás. A kormányzat felszámolta a kötelező kamarai tagságot, ennélfogva a kamarai védelem is meggyengült. Az pedig a szakma elöregedését támasztja alá, hogy a még dolgozó háziorvosok közül is mintegy ezer már elmúlt 70 éves. Az alapellátás működőképessége is időzített bomba.

Az ágazat teljes vertikumát lefedő érdemi bérrendezést a szakszervezetek évek óta kívánatosnak gondolják, ám eddig csupán az orvosok fizetéseit korrigálták valamennyire – Takács Péter államtitkár szerint viszont 2013 óta történelmi léptékű emelés zajlott. Az egészségügyi államtitkárság részéről mostanában kezd nyitottság mutatkozni arra, hogy átfogó bérkorrekcióra kerüljön sor; igaz, eddig az államtitkár által elmondottakból úgy tűnt, megkérdőjelezhető a szakápolók ez irányú reménye. Takács egyébként múlt év végén azt is hangoztatta, szerinte robbanásszerű fejlődés történt az egészségügyben a digitalizáltság, illetve a telemedicina szempontjából.

A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) a nemrég megejtett egyeztetések után elárulta, a 2026–2030 közötti időszakra milyen béremelési javaslatokat fogalmaztak meg, nem csupán az ápolóknak. A szakdolgozóknál 20 százalékos béremelést javasolnak, a műszaki–gazdasági területen dolgozóknál 15 százalékos, míg a rezidenseknél legalább 10 százalékos növelést látnak indokoltnak, de az orvosi bértáblát is módosítanák. A fiatal orvosok esetében ugyanis kardinális probléma a pályaelhagyás; ápolókból pedig eleve kevés tartja egyben a rendszer. A szervezet célja, hogy a szakdolgozói bérek érjék el legalább az orvosi bérek 45 százalékát, majd 2030-ra már az 50 százalékát. A javaslatcsomag lényege az alapbérek megerősítése volna. 

Rendre megfogalmazódik bírálatként, hogy vidékről a kórházi ellátás hozzáférése földrajzilag is nehézségekbe ütközik. Sok-sok szakellátás vagy kórházi osztály zárta be kapuit, még a szülészeti kapacitáshiány is próbára teszi az érintettek mindennapjait. A 2023-at összegző adatok értelmében 51 százalékkal több baba született pénteken, mint vasárnap, s ez arra utal, hogy a szülések időzítése sokkal inkább az orvosi és intézményi szokások, mintsem a természetes ritmus következménye. Az pedig a tapasztalatok nyomán alapélménynek látszik, hogy minél jobb anyagi helyzetben van valaki, gyermeke születésekor annál jobb ellátást kap. Amikor a szülészeti szisztéma 2024-es átalakítását bejelentették, Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő úgy értékelte: visszalépünk egyet a múlt századba.

Alapvető gyógyszerek hiánycikké válása sem példa nélküli az utóbbi időben. Így olykor átmeneti megoldásokra kényszerülnek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legutóbbi megnyilvánulása alapján. Ugyanakkor a mentők budapesti leterheltsége is a megoldandó problémák sorát gyarapítja. 

A Policy Solutions 2025-ös felméréséből az derült ki, hogy tízből hat magyar elégedetlen az állami egészségüggyel; és a 2022-es közvélemény-kutatáshoz mérten jelentősen romlott a magyarság akkoriban sem túl fényes véleménye. Még a kormánypárti szimpatizánsok körében is jelentős arányt képviselt az elégedetlenek csoportja a Mérlegen az állam nevű kiadvány szerint. Bár kétségtelenül a tiszások tábora messze elégedetlenebbnek bizonyult. Tavaly az emberek többsége – pártállástól függetlenül – a közegészségügy mellett a szociális ellátórendszert, a közoktatást és az utak állapotát is romló színvonalúnak ítélte.

Az OECD friss országjelentéséből sem épp felhőtlen kép rajzolódik ki, már ami az egészségügy finanszírozását illeti; továbbá a rossz egészségi mutatók, a magas halálozás és a kockázati tényezők is túlszárnyalják az EU-átlagot. Bár a betegellátás hiányosságai az idős korúakat felülreprezentáltan sújtják, az érem másik oldalán a nyugdíjas egészségügyi dolgozók „túldolgozó” helyzete is rendezést igényelt. Ennek a csoportnak azonban készült nemrégiben a kormányzat egyfajta engedménnyel is a nyugdíjukkal kapcsolatban.

Ezt nyújtaná majd a Tisza

A Magyar Péter vezette párt hivatalos oldalán hozzáférhető programfüzet szerint gyakorlatilag mindent javítandónak, helyrehozandónak, illetve fejlesztendőnek ítélnek, ami az egészségügyhöz kötődik.

– ígéri elöljáróban a Tisza programja, amit kormányra kerülésük esetén vinnének végig.

„Hétköznapi tapasztalat a széteső egészségügy, amit a benne dolgozók hősies munkája tart még úgy-ahogy egyben” – állapítják meg, s az oktatást is megemlítve rögzítik, szerintük a tudás és az egészség nem luxus, hanem a lehető legjobb befektetés a jövőbe.

A Működő és Emberséges Magyarország alapjai elnevezésű pártprogram szerint évente minimum 500 milliárd forinttal emelnék az egészségügyre fordított állami kiadásokat, és ösztöndíjprogramokat indítanának a hiányszakmákban.

Megállapításuk nyomán a közszolgáltatások minősége katasztrofális, tízezrek halnak meg évente a szennyezett levegő és a rossz egészségügy miatt, amely szerintük az összeomlás szélén áll. Azt is kijelentik, 37,5 ezer magyar hal meg évente a kivéreztetett egészségügyi rendszer miatt. Azt is sérelmezik, hogy többek közt ebben az ágazatban is korlátozottak a kollektív jogok, ami egyenlőtlen érdekérvényesítést eredményez. 

Vállalásként szögezik le, hogy egészségügyi fejlesztéseket indítanak a munkaerő minőségének javításáért. Ami az anyagi fedezetet illeti, a korrupciós miatt befagyasztott uniós pénzek hazahozatalára alapoznák azt, hogy jobb egészségügyet is építsenek. Ezért elengedhetetlennek tartják az átláthatóságot a közpénzek felhasználásában.

Súlyos problémaként fogalmazzák meg, hogy csak az államadósság kamatára évente nagyjából 4200 milliárd forintot fizetünk ki, ez a teljes gazdasági teljesítményünk 5 százaléka, és ez a pénz hiányzik a közegészségügyből is.

„Az egészségügyben sereghajtók vagyunk, a régióban a legkevesebbet költünk rá, ami érezhető társadalmi és gazdasági hátrányt okoz hazánknak. Rövidebb ideig élünk, kevesebb évet töltünk egészségben, ami jelentősen csökkenti a gazdasági teljesítményt is” – írják, azt ígérve, az EU-s pénzek is fedezetül szolgálnának majd a szakág fejlesztéséhez, akárcsak az „ellopott közvagyon visszaszerzése”.

Bár a drogstartégiát pillanatnyilag kiüresedettnek látják, ezt fontos ügyként azonosítják az egészségügy, a szociális ellátás, az oktatás és a rendészet közti együttműködési rendben. A kivándorlást részint az egészségügy ramaty állapotának okozataként nevezik meg.

– húzzák alá, egyúttal megjegyezve, „az elmúlt 15 év demográfiai katasztrófa”.

Azt kapacitálják, hogy történjen meg a születések számának jelentős emelése a családtámogatások kibővítésével, az egészségügyi és oktatási rendszer fejlesztésével és a meddőségi kezelésekhez való jobb hozzáférés biztosításával. 

„A magyar egészségügy beteg. Az emberek nem érzik, hogy az állam megfelelően gondoskodna róluk, amikor betegek, és sokan már nem is hisznek abban, hogy időben segítséget kapnak, ha baj van” – fogalmaz keserűen a programjuk, amelyben jelzik, a Tisza vállalja, hogy rendbe teszi a magyar egészségügyet. Úgy látják, tragikus a magyarok egészségi állapota, ezért pedig részben a rossz szisztémát okolják. Felróják, hogy a magyarok születéskor várható élettartama 5 évvel elmarad az EU átlagától és 4 évvel az OECD átlagtól: mindössze 76,5 év; s azt is, hogy az egészségben eltöltött évek számában hazánk szintén lemaradt. 

„A lakosság negyede rendszeresen dohányzik, harmada nem mozog eleget. Ha jól működne hazánkban a népegészségügy, évente 24 ezer magyar életét lehetne megmenteni. Évente további 13,5 ezer honfitársunk hal meg a rossz egészségügyi ellátás miatt”

– ismertetik, majd úgy folytatják, évi 336 új daganatos eset jut 100 ezer lakosra, miközben az EU-átlag 280, a halálozás pedig 310/100 ezer fő, ami a legmagasabb az unióban. A késői diagnózis, az alacsony szűrési részvétel és a lassú ellátórendszer problémaegyüttesét is detektálják hazánkban. Kiemelik, keveset költ az ország egészségügyre, a GDP 4,1 százalékát a köz- és magánkiadásokkal együtt is 6 százalékát, ami nemzetközi összevetésben csekély.

Azt is fájlalják, hogy „a kórházak romokban, az egész egészségügy szerkezete elavult”, és hozzáteszik, a jelenlegi kormány 2010 óta 10 ezer kórházi ágyat szüntetett meg és 225 osztály zárt be. Emellett a háziorvoshiányt, az intézményi higiénia elégtelenségét, a fertőzésveszélyt és a végeláthatatlan várólistákat is hozzászámolják a gondokhoz.

A Tisza konkretizálható vállalásait a következő elemekből sűríti egybe:

• „Önálló Egészségügyi Minisztériumot hozunk létre, évente legalább 500 milliárd forint többletforrást biztosítunk az állami egészségügy számára. 
• Minden régióban fejlesztünk egy szuperkórházat, a klinikai központokra alapozva.
• Mindenkinek elérhetővé tesszük az ingyenes, jó minőségű állami egészségügyet. 
• A várólistákat 2027 végére a fekvőbeteg-ellátásban legfeljebb 6, a járóbeteg-ellátásban 2 hónapra fogjuk csökkenteni.
• Újjászervezzük a népegészségügyet és a szűrőprogramokat, hogy a ciklus végére a részvételi arányok elérjék az uniós átlagot, és a daganatos megbetegedések száma legalább 10 százalékkal csökkenjen. 
• Elérjük, hogy 2035-ig legalább 80 évre emelkedjen a születéskor várható élettartam.
• Csökkentjük az orvos- és szakdolgozóhiányt, a hiányszakmákban ösztöndíjprogramokat valósítunk meg.
• A nővér–orvos arányt 1,6-ról 2,5-re emeljük. 
• Bérrendezést hajtunk végre a nem orvosi munkakörökben. 
• Nyilvánossá tesszük az intézményi minőségi és betegelégedettségi mutatókat. 
• 2027 végére minden régióban biztosítjuk, hogy a mentő 15 percen belül a helyszínre érkezzen.
• Minden vidéki kórházat megtartunk.
• Kiemelt figyelmet fordítunk a népegészségügyre és az alapellátásra”

– szól a Hugonnai Vilmáról elnevezett egészségügyi programjuk ígéretfelsorolása.

Arra, hogy mindezt anyagi síkon miből fedeznék, részben állami, uniós és korrupcióellenes forrásokat neveznek meg, de akárhogy is: ez jól láthatóan hatalmas kihívást jelent, és vélhetően nem is néhány évet vehet majd igénybe, amennyiben ebbe tényleg jelen formájában belevágnak egyszer.

A legszembetűnőbb különbségek és azonosságok

Összességében az körvonalazódik a fentiekből, hogy a kormányzati oldalon nem foglalt el nemzetstratégiailag kitüntetett helyet az egészségügy az utóbbi országgyűlési ciklusok során. Legfőképp az orvosbérek rendezésében látszott érdemi hatású intézkedéssor; ebben a tiszás ajánlatcsomaggal rokon. A többi egészségügyi dolgozó bérrendezése azonban mostanáig nem valósult  meg az ágazatra rálátók megítélése alapján. A meglévő kórházak állapota hagy némi kivetnivalót maga után azok szerint, akik a bőrükön érzékelték a hiányosságokat. 

Az plasztikusan látszik, hogy az állami ellátás helyett a magánegészségügy felé igyekeznek terelni a lakosságot, ezzel a fennálló problémák halmazát csak részben kezelve. A magánellátástól a Tisza sem fordulna el, de alapjáraton átfogó reformokra szánnák el magukat az állami struktúra helyrepofozásához.

Markánsan különbözik a két erő központosítottságról alkotott véleménye, mivel a Magyar-féle párt inkább a decentralizáció felé fordulna. A vidéki kórházmegtartások kívánalma is erre utal. Az ágazatban hosszabb távú terveket dédelgetnek, és a prevencióra is nagyobb hangsúlyt fektetnének. Az egyik legfőbb sarokpontbeli eltérés azonban az, hogy saját szaktárcát adnának az egészségügynek. Legkésőbb április 12-én mindenesetre eldől majd, végül melyik párt ajánlata lesz a befutó a magyar választók többsége számára.