Ungár Péter a hvg.hu-nak azt mondta: országgyűlési képviselőként régóta foglalkozik szociálpolitikával, de a jövőben a gyerekvédelemben szeretne tevékenykedni. Hozzátette, hogy már 2024 novembere óta önkéntesként vesz részt egy fővárosi intézmény mindennapjaiban, ahol főleg gyerekekkel dolgozik: a legkisebbek 3 évesek, a legnagyobbak 18 évesek, az utógondozásban pedig 25 éves fiatalokkal is foglalkozott már.
Közölte, hogy a váltásnak nincs köze a kegyelmi ügyhöz, amely miatt az országos figyelem megnőtt a terület iránt. „Nem ezért találtam ki, az ilyen ügyek mindig is közel álltak hozzám, de most már nem politikusként szeretnék ezzel foglalkozni” - mondta.
A politikus azt nem tudta pontosan megmondani, mikor, illetve minek hatására született meg a döntés: „Ez egy folyamat vége volt, de 2024 szeptemberében már biztos voltam benne, hogy ezt szeretném csinálni. Napi szinten dolgozni egy gyerekotthonban egyáltalán nem olyan, mint ahogy az a médiából látszik” - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a botrányos ügyek gyakran elvonják a figyelmet a valódi problémákról és a szakemberek munkájáról.
Ungár már átment a gyerekvédelmi területen elhelyezkedéshez szükséges pszichológiai vizsgálaton, és jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem gondoskodáspolitikai mesterképzésére jár, hogy megszerezze a szakirányú végzettséget. Tervei között szerepel, hogy külföldön is tapasztalatot szerezzen, miként működik más országokban a gyerekvédelmi szakellátás.
A 2026. április 12-én esedékes választáson így nem indul újra, de az LMP-ből nem lép ki. Arra sem tudott válaszolni, vajon megmarad-e az egykor nagyobb létszámú párt, ha ő abbahagyja a politizálást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kukázták a 35 százalékos drágulást, meghátrált Lázár tárcája a tiltakozó fuvarozók ügyében
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Trump nem hátrál: mélyül a grönlandi konfliktus
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Sokk a Samsung buszon: a baleset után egyenesen a gyárba vitték a dolgozókat
Fürdők, hegyek, gasztronómia: magyar város lett Európa új kedvence
Enyhül ugyan az idő, de ami jön, abban sem lesz köszönet
Megérte félretenni: szépen hoztak a nyugdíj-megtakarítások