A tárcavezető az EBESZ főtitkárával, Feridun Sinirliogluval közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a földrajzi elhelyezkedés, illetve a történelmi tapasztalat alapján kelet és nyugat együttműködése mindig is jó volt, ennek hiánya azonban súlyos problémát jelent – olvasható a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóközleményében.
Legutóbb éppen negyven évet veszítettünk el az életünkből a kelet és a nyugat konfliktusa miatt. Ekképp Magyarországnak alapvető nemzetbiztonsági érdeke kelet és nyugat civilizált együttműködése
– emelte ki Szijjártó Péter.
Az Ukrajnában zajló háború, valamint az invázióra adott reakciók rendkívül veszélyes konfliktust hoztak létre a keleti és a nyugati világ között. Ennek pedig súlyos háborús eszkalációs kockázata van, és bizonyos periódusban felsejlett egy harmadik világháború rémképe is. A tárcavezető szerint Donald Trump amerikai elnök beiktatása visszahozta a civilizált együttműködés reményét.
Szerinte az elmúlt évek legörömtelibb és legmegnyugtatóbb fejleménye, hogy újranyíltak a diplomáciai csatornák Washington és Moszkva között, mivel a két ország közvetlen kapcsolatba lépett egymással.
Hazánk érdeke az ukrajnai háború lezárása, ehhez azonban a tárcavezető elmondása alapján orosz-amerikai megállapodásra van szükség. Ezért is támogatja a kormány a felek közötti párbeszédet, amely minden korábbinál több reményt jelent a diplomáciai rendezésben – emelte ki a külügyminiszter.
Továbbá hangsúlyozta, hogy Európa hosszú távú biztonságának és versenyképességének helyreállítása terén igen fontos előfeltétel a folyamatos kulturált párbeszéd biztosítása kelet és nyugat között, amire pedig az EBESZ jelenti a garanciát, hiszen a szervezetet pontosan ebből a célból alapították annak idején.
Mi észszerűtlennek, károsnak és veszélyesnek tartunk minden olyan kísérletet, amely az EBESZ, illetve a szervezet kelet-nyugati párbeszédplatform jellegének gyengítésére irányul. Pártoljuk, hogy az új európai biztonsági architektúráról induljon párbeszéd, azonban ennek csak akkor van értelme, hogyha ebbe mind Törökországot, mind Oroszországot bevonjuk, hiszen ők az európai realitás részei
– fűzte hozzá Szijjártó Péter.
A külügyminiszter egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy gázai tűzszünet még nem tudott átlépni a második szakaszába, hiszen ez lehetőséget adhatott volna az utolsó magyar állampolgárságú túsz hazatérésére, illetve a meggyilkolt magyar túsz holttestét is visszakaphatta volna a családja.
Mentességet kap Magyarország, Szijjártó Péter örül
Májusig meghosszabbította az amerikai kormány Magyarország mentességét az orosz Gazprombank elleni szankciók alól – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter pénteken Ankarában.Bővebben
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Abszurd, ami a kórházakban történik, kitálalt egy gyógyszerész

Elképesztő hiba Ferenc pápa sírján: a szakértők is csak a fejüket fogják

Teljes gyászban Spanyolország: halálos áldozatokat és milliárdos veszteséget okozott az áramszünet

Drámai lejtmenet: Magyarország egyedül maradt a V4-ek között

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Már a világsajtónak is feltűnt, mekkora gigagyár épül Szeged mellett

Túlszárnyalta a negyedéves bevételi várakozásokat a Microsoft

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Egyre nagyobb a baj Németországban, a pandémia óta nem volt erre példa
