A magyar cég március 7-én 5 eurós részvényenkénti áron tett vételi ajánlatot a spanyol gyártóvállalatra.
Az ajánlat összesen 619 millió eurós (240 milliárd forintos) értékű.
Kapcsolódó
Az ügyletet Madridban még szigorú ellenőrzések alá vonják, mert a spanyol kormány stratégiai fontosságú vállalatnak tekinti a Talgót, és a spanyol céget a háttérben leselkedő orosz befektetőktől féltik
– írja a Telex.hu a Bloombergre hivatkozva.
A hírügynökség szerint a pályázatról a spanyol kabinet mondja ki a végső szót.
Múlt héten a Ganz-Mavag Europe Zrt. részletes tájékoztatást nyújtott be a spanyol hatóságoknak az ajánlat részleteiről.
A konzorcium nagyon komolyan veszi a tervezett stratégia együttműködést: a lehető legrövidebb időn belül szolgáltatott információt az ajánlattevőről, az ajánlat részleteiről és az iparági terveiről is.
A Ganz-Mavag célja, hogy az illetékes spanyol hatóságok minél előbb részletesen is áttanulmányozhassák az ajánlat és a stratégiai partnerség előnyeit
– állt a cég közleményében. Hozzátették, a magyar konzorcium ajánlattevőként vállalja, hogy a Talgót spanyol tőzsdei cégként segíti tovább stratégiája megvalósításában.
A Talgo a gyorsvonatok és az Intercity vonatok tervezésében, gyártásában és karbantartásában vezető cég, aktív Spanyolországban, Németországban, Dániában, Szaúd-Arábiában, Egyiptomban és Kazahsztánban. A Talgo a spanyol Renfe nagy és nagyon nagy sebességű vonatainak fő szállítója, de dolgozott a szaúd-arábiai Mekka és Medina között kiépített „Haramain” vasútvonal nagysebességű projektjén is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram