A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke, Soós Adrianna szerint
jelentős különbség van a kormányzati kommunikációban szereplő kereseti adatok és a valóság között.
Takács Péter államtitkár szerint nyilatkozatai szerint az ápolók bruttó bére „800 ezer forinthoz közelít”, ugyanakkor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján ez az összeg valójában bruttó 740 ezer forint körül alakul, havi 20 órányi túlmunka mellett.
A Népszavának nyilatkozva a szakszervezeti vezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a kereseti adatok torzítanak, mivel tartalmazzák a túlórákat, pótlékokat és egyéb juttatásokat is, az alapbérek viszont jóval alacsonyabbak.
- A szakdolgozóknál az átlagos alapbér jelenleg 555 ezer forint, míg az orvosoké 1,47 millió forint.
- A KSH szerint az egészségügyben a kereset és alapbér közötti eltérés a legnagyobb: az orvosok keresetének csupán 67 százaléka, a szakdolgozókénak pedig 75 százaléka származik alapbérből.
A FESZ szerint a különbség nem csak technikai kérdés: a szakdolgozók bérlemaradása más ágazatokhoz képest ugyan csökkent, de még mindig 10-15 százalékkal elmaradnak a nemzetgazdasági átlagtól. A kormány viszont sem 2024-re, sem 2025-re nem tervez újabb béremelést az ágazatban, miközben más területeken emelés várható, ezt a szakszervezet elfogadhatatlannak tartja.
Az érdekképviselet azt kéri, hogy a 60 ezer forintos keresetkülönbözetet még az idei évben fizessék ki az érintetteknek.
Korábban a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is vitatta a kormányzati kommunikációban szereplő orvosi béradatokat. A plakátokon 2 millió forintos orvosi átlagbér szerepelt, miközben a valóságban heti 40 órás munkáért bruttó 1,51 millió forint, azaz nettó 1 millió körüli kereset jellemző. A fiatal orvosok pedig pályájuk első éveiben ennél jóval kevesebbet visznek haza, ügyeleti díjakkal együtt is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat