A Miklósi Product Kft., amelyet Cseh Katalin és testvére a 2008-as válság után vettek át az édesapjuktól, nyomdaipari gépek bérbeadásával foglalkozik. Ebből a cégből távozott a momentumos EP-képviselőasszony.
Az adóhatóság 2019-ben csalás gyanújával kezdett nyomozásba a Momentum ellen, és miután a párt plakátjait a Cseh család nyomdájában készítették, a vizsgálat arra is kiterjedt. Ám tavaly ősszel az ügyészség már azt közölte, hogy a gyanúsítás nem érint olyan céget, amelyben Cseh Katalinnak szerepe van. A képviselő a tulajdonosi döntését nem kívánta kommentálni – számolt be róla a hvg.
2019-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztályának nyomozói jelentek meg a Momentum Mozgalom Múzeum körúti székhelyén, akik arról tájékoztatták az ellenzéki párt munkatársait, hogy a NAV kutatást, motozást és lefoglalást rendelt el az irodájukban.
A NAV ugyanebben az évben nyomozást indított csalás gyanújával arra hivatkozva, hogy a momentumos plakátokat a családi cég nyomdájában készítették.
Az ügyészség végül azt közölte, hogy nem merült fel olyan céggel szembeni gyanú, amelyben az EP-képviselőnek része lenne. Cseh Katalin visszautasította a korrupciós vádakat, és pert is indított. Időközben házkutatást is tartottak nála.
2022 márciusában feljelentést tett a rendőrségen a Cseh Katalinhoz köthető cégügyek miatt a Közbeszerzési Hatóság. Indoklásuk szerint a céghálóhoz tartozó három cég a közbeszerzés szabályait megszegve, és bűncselekményt elkövetve hangolta össze magatartását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Gond lehet Orbán Viktor népszavazásával, Polt Péter a hatósághoz fordult

Máris itt a következő hosszú hétvége: erősít a MÁV

Csányi Sándor: előbb-utóbb kihal a készpénzt használó generáció

Bizarr elképzelés terjed Ukrajna győzelmi esélyeiről, J.D. Vance tisztázta a helyzetet

Apad a Trumpnak tapsolók száma, egyre több az elégedetlen szimpatizáns

Az Országgyűlés ma dönt a lex Magyar Péterről
