„Felháborít, hogy a Balaton kedvenc part menti területeit beépítik és lezárják? Aggodalommal tölt el a tó élővilágának sorsa? Tehetsz a Balatonért helyi lakosként, ingatlantulajdonosként, vagy akár nyaralóként is, ha szeretnéd megóvni közös kincsünket!”
– áll a civilek által indított levélkampány közleményében, amit a HírBalaton idéz, és ami azzal folytatódik, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium az elmúlt hetekben három – a nyilvánosságot kizáró – egyeztetést tartott „a Balaton vízparti területeinek területfelhasználási követelményeiről” a tóparti települések polgármestereinek részvételével, és az egyeztetésekről kiszivárgott hírek alapján a minisztérium a polgármesterektől szeretne felhatalmazást kapni a jogszabály megalkotására.
A közlemény megfogalmazói azonban úgy vélik, hogy az nem társadalmasítás, amit az elmúlt időszakban alkalmaznak a jogszabályalkotók:
a honlapjukra feltöltött tervezeteket 8 napon belül kell véleményezni, majd azokat figyelmen kívül hagyják, elfogadhatatlan!
A panaszosok azt sérelmezik, hogy a tervezet nem egy jövőbeni közérdeket és közhasználatot előtérbe helyező célt rögzít, hanem a meglévő, számtalan esetben szabálytalanul kialakult állapotot legalizálná. Átalakítaná a közterület és zöldterület fogalomrendszerét, ami előre vetíti, hogy
TOVÁBB CSÖKKENNEK A TERMÉSZETI TERÜLETEK ÉS A VÍZPARTRA JUTÁS LEHETŐSÉGE, AZAZ TOVÁBB EMELKEDHET A BEÉPÍTÉS INTENZITÁSA A TÓPARTON.
A tervezet ráadásul állítólag az engedély nélkül épült ingatlanok bővítését is engedélyezné.
A Balaton térsége közel 300 ezer magyar állampolgár lakóhelye, településeink mindennapjainak élettere és évente közel kétmillió vendég számára egy egyedülálló táj és természeti környezet!
– figyelmeztetnek a közlemény szerzői, majd hozzáteszik, hogy a Balaton térségét vizsgáló szakemberek évek óta figyelmeztetnek, hogy a tó vízminőségének, ökoszisztémájának megőrzése érdekében az emberi beavatkozásoknak gátat kell szabni.
Kikeltek magukból a Balaton-környéki önkormányzatok: hiába igyekeznek megmenteni a tavat
A Belügyminisztériumhoz fordult a Balatoni Szövetség, ugyanis a vízügyi hivatal válaszra sem méltatta a megkeresésüket.Bővebben ITT.
Ennek ellenére az elmúlt néhány évben tízezernél is több ingatlan épült a parton, a szabályozási vízszintet újabb 10 centiméterrel emelték, és már összeszámolni sem lehet, hány óriás móló és hullámtörő változtatja meg a tó áramlási rendszerét.
AZ AKCIÓT EGY KIS BALATONI CIVIL SZERVEZŐDÉS KEZDEMÉNYEZTE, A LOVAS KIKÖTŐ TÁJ-ÉRTÉK-KÖZÖSSÉG.
Eddig számos tóparti civil szervezetet kerestek fel, hogy a tó vízminőségének és természeti értékeinek megőrzése és a vízpart közhasználata érdekében jelentsék be véleményezési szándékukat a minisztériumnak és a helyi önkormányzatnak.
Azt javasolják, hogy mindazok, akik részesei kívánnak lenni a mindennapi életet befolyásoló döntéseknek, írják meg a minisztériumnak az info@ekm.gov.hu címre, illetve a vízparti települések polgármestereinek, hogy „A 2024-es Vízparti szabályozás tervezetét közmeghallgatáson véleményezni kívánom”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Most lett elege az EU-nak, amiért a magyar kormány a Lidlt és társait szívatja

Új, nagyon aljas fegyverrel próbálkoznak az oroszok

Megmenekült a főváros? Karácsony Gergelynek adott igazat a törvényszék

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

„Valaki magyarázza már el ennek a hibbantnak” - Trump csúnyán beszólt a leglelkesebb hype-emberének

Azonnal indítsa újra a telefonját, és jobb lesz, ha holnap is ezt teszi

Fico váratlan kijelentést tett, Orbán Viktor ennek nagyon nem fog örülni

Karácsony Gergely: Visszaszereztük Budapest pénzét

Professzorok küldtek jelzést: ez nem maradhat így a magyar egészségügyben
