Lapunk értesülése szerint a nemrég az állami autópálya-építésekben érdekelt Betonút Rt. érdekeltségébe került Délviép Kft. (NAPI Gazdaság, 2002. május 21., 1-5. oldal.) és a Terra Danubia Rt. a napokban megvásárolta a tavaly 2,45 milliárd forint nettó árbevételt elérő, 320 dolgozót foglalkoztató Klíma-Vill Kft.-t. A 2001-ben 263 millió forint adózott eredményt felmutató, kaposvári székhelyű társaság üzletrészeinek 95 százalékát a Délviép, míg 5 százalékát a Terra-Danubia birtokolja - mondta lapunknak Huck Róbert, a Délviép ügyvezető igazgatója. Értesülésünk szerint a Klíma-Vill értékesítéséről már korábban tárgyalások kezdődtek több lehetséges vevővel is. A magasépítő cég vételárát a felek ugyan nem kívánták nyilvánosságra hozni, ám úgy tudjuk, hogy az nagyjából megegyezik az elmúlt időszakban több közbeszerzési pályázaton is sikerrel szereplő cég egymilliárd forintos vagyonával. A tulajdonosváltással új ügyvezető került a Klíma-Vill élére, a társaságot ezentúl Szentgáli Tamás, a Bábolna Rt. korábbi gazdasági igazgatója irányítja. (A Klíma-Vill korábbi ügyvezetője a cégben eddig meghatározó tulajdonrésszel rendelkező Kása Sándor volt.) A Klíma-Vill megvételére elsősorban azért volt szükség, hogy egy olyan tőkeerős, üzemeltetési feladatok ellátására is képes cégcsoport jöhessen létre, amely a mély- és magasépítés területén egyaránt komplex szolgáltatásokat tud kínálni - mondotta Huck. Az elsősorban szennyvíztisztítókat, valamint víz- és csatornahálózatokat építő Délviép - amelynek 32,5 százalékos részesedése van a Kaposvári Vízművek Kft.-ben - a közelmúltban szakmai befektetőként beszállt a Pécsi Vízépítő Kft.-be is. A Délviépet és a Klíma-Villt ugyan nem olvasztják össze, beszerzéseiket, illetve az adminisztráció egy részét azonban összehangolják. A jelentős, jelenleg összesen 720 fős létszám rugalmas munkaerő-átcsoportosítást is lehetővé tesz majd - mondta az ügyvezető. Az idén 5,5 milliárd forint nettó árbevétellel kalkuláló, az ország keleti régióiban is terjeszkedő Délviép és a 3 milliárdos forgalommal számoló Klíma-Vill a jövőben várhatóan együtt indul majd több közbeszerzési pályázaton is. Javíthatja a Klíma-Vill pozícióit, hogy a Délviépnek immár több dunántúli városban, például Pécsett, Kaposváron, Siófokon és Veszprémben is van telephelye. Huck közölte: idén a két cég együtt félmilliárd forint körüli profitot érhet el, amelynek jelentős részét fejlesztésre kívánják fordítani. Körtési Zsolt A tulajdonosváltással új ügyvezető került a Klíma-Vill élére, a társaságot ezentúl Szentgáli Tamás, a Bábolna Rt. korábbi gazdasági igazgatója irányítja. (A Klíma-Vill korábbi ügyvezetője a cégben eddig meghatározó tulajdonrésszel rendelkező Kása Sándor volt.) A Klíma-Vill megvételére elsősorban azért volt szükség, hogy egy olyan tőkeerős, üzemeltetési feladatok ellátására is képes cégcsoport jöhessen létre, amely a mély- és magasépítés területén egyaránt komplex szolgáltatásokat tud kínálni - mondotta Huck. Az elsősorban szennyvíztisztítókat, valamint víz- és csatornahálózatokat építő Délviép - amelynek 32,5 százalékos részesedése van a Kaposvári Vízművek Kft.-ben - a közelmúltban szakmai befektetőként beszállt a Pécsi Vízépítő Kft.-be is. A Délviépet és a Klíma-Villt ugyan nem olvasztják össze, beszerzéseiket, illetve az adminisztráció egy részét azonban összehangolják. A jelentős, jelenleg összesen 720 fős létszám rugalmas munkaerő-átcsoportosítást is lehetővé tesz majd - mondta az ügyvezető. Az idén 5,5 milliárd forint nettó árbevétellel kalkuláló, az ország keleti régióiban is terjeszkedő Délviép és a 3 milliárdos forgalommal számoló Klíma-Vill a jövőben várhatóan együtt indul majd több közbeszerzési pályázaton is. Javíthatja a Klíma-Vill pozícióit, hogy a Délviépnek immár több dunántúli városban, például Pécsett, Kaposváron, Siófokon és Veszprémben is van telephelye. Huck közölte: idén a két cég együtt félmilliárd forint körüli profitot érhet el, amelynek jelentős részét fejlesztésre kívánják fordítani. Körtési Zsolt