Rövidesen megkezdheti működését a Siotour Kft. és néhány éven belül ismét a Balaton egyik meghatározó idegenforgalmi cége lehet - közölte lapunkkal Török Péter, a siófoki önkormányzat tulajdonában lévő, többek között a Galérius élményfürdőt működtető Termofok Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. A siófoki önkormányzat nemrég úgy döntött, megvásárolják a Balatonnal egybeforrt márkanevet, valamint az ehhez kapcsolódó jogokat - mondta el Török -, és a Termofok közreműködésével új idegenforgalmi céget alapítanak. Azért határoztak így, mert egy felmérésből kiderült: a Siotour márka nemcsak idehaza, hanem a határokon túl, elsősorban a volt szocialista országokban, illetve Németországban a mai napig ismert és elismert. A Siotour Kft. elsőként a Galé­rius működtetését veszi át, ahol mintegy 200 millió forint értékű fejlesztést hajt végre; a társaságnak a helyi idegenforgalom szervezésében is jelentős szerepet szánnak: többek közt utazás-, szállás- és repülőjegy-értékesítéssel, valamint programszervezéssel is foglalkoznak. A cég egyelőre "városi, illetve kistérségi szerepet" játszhat, de elképzelhető, hogy néhány éven belül a Balaton mindkét oldalán jelen lesznek. A Siotour Kft.-t fokozatosan feltőkésítik, az utolsó ütemben előreláthatóan mintegy félmilliárd forinttal.