Jelentős gyengülésnek indult a magyar deviza jegyzése az euróval szemben, hétfő kora délutánig a péntek délutáni 283 forintos szintről 288 forint fölé ugrott az euró árfolyama. Ezzel a mozgással technikai szempontból eldőlni látszik az a hónapok óta tartó küzdelem, amely két ellentétes trend között zajlott a forint euróval szembeni árfolyamgrafikonján, egy többéves távon érvényes, forintgyengülést jellemző trend, illetve a január eleje óta életben lévő, forinterősödést hozó rövidebb trend között. A két trendvonal által behatárolt háromszögből a kurzus felfelé lépett ki. Jelenleg a 200 napos mozgóátlag körül hezitál az árfolyam, ezzel a szakirodalom által mozgó trendvonalnak is hívott, sokak által figyelt átlaggal idén júniusban találkozott a kurzus.

Ha nem sikerülne itt megálljt parancsolni a forint gyengülésének, akkor a 290 forintos szint következne mint fontos lépcsőfok.

Euró/forint árfolyam
Kép: Alfatrader

E szint jelentőségét nemcsak az adja, hogy pszichés okok miatt a kerek számok sokszor önmagukban is támaszt vagy ellenállást jelentenek egy grafikonon, hanem az is, hogy ez nevezhető az utolsó legitim csúcsnak az árfolyamban. Azaz, ez volt az utolsó olyan csúcs a grafikonon, ahonnan indulva az árfolyam újabb, alacsonyabb mélypontot tudott kiépíteni. Ha ez a szint elesne, akkor a grafikonon kirajzolódó alakzat azt valószínűsítené, hogy a mozgás végső célját a 300 forint feletti régióban kellene keresni.