BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,0 %
header

Befektetés

01.
31.
00:00

A nap végére elfogyott a lendület

Jól kezdte a szerdai napot a magyar tőzsde, az OTP újabb lokális csúcsra is futott, ráadásul növekvő forgalom mellett. Délután ugyanakkor a várakozásoknál rosszabb amerikai GDP-adatra adni kezdték a bankrészvényt. A napközben 4775 forinton is megforduló papír végül 4630 forinton zárta a kereskedést, ami 1,2 százalékos mínuszt jelent, 8 milliárd forintos forgalom mellett. Ennél sokkal jobban megúszta a szerdai kereskedést a Magyar Telekom, amely 408 forinton stagnált, igaz, napközben ez a papír is volt jóval magasabban, 413 forinton. Szintén előző napi záróárán fejezte be a kereskedést a Richter, ez 37 200 forintos árfolyamot jelentett az utolsó kötésben. A Mol viszont az emelkedő olajár ellenére 0,5 százalékot esett, ami 18 600 forintos árfolyamot jelentett a zárásban. A BUX így hiába töltötte a nap nagy részét pluszban, végül 0,6 százalékkal, 19 394 pontra csökkent az értéke. Az optimizmus ennek ellenére még érezteti a hatását, hiszen a decemberi határidős lejáratnál csupán 0,3 százalék volt a visszaesés, ami 20 024 pontot jelentett. Az Egis árfolyama 0,5 százalékkal, 18 700 forintra nőtt, míg a vezetőváltást bejelentő FHB papírja 0,2 százalékkal, 425 forintra drágult. Tovább száguld az E-Star, a befektetők újabb 15 százalékot húztak a részvény árfolyamán, ami 198 forintos záróárat jelentett. A részvény árfolyama pár nap alatt annak ellenére duplázódott meg, hogy semmilyen pozitív hír nem jelent meg a társasággal kapcsolatban. A Plotinus is szépen menetel, szerdán már 2180 forinton zárt, ami 2,6 százalékos pluszt takart. Öt százalékot esett viszont az AAA Auto, amely 257 forintig csúszott le, míg az Est Média már csak 20 forintot ért záráskor, ami szintén közel 5 százalékos visszaesés.

Szerző(k):
Deák Bálint
01.
31.
00:00

Két új leányvállalatot alapított az Alteo

Altsolar Kft. és Sunteo Kft. néven két új leányvállalatot alapított az Alteo Nyrt. A két vállalkozásba egyenként ötmillió forint vagyoni hozzájárulást fizetett be a vállalat, ebből egy-egy millió forint képezi a jegyzett tőkét. A lépéssel vélhetően a napokban említett napenergia-projektekre kíván koncentrálni a társaság. Az Alteo vezérigazgatója a héten azt mondta a Napi Gazdaságnak, hogy jelenleg elsősorban a KEOP-támogatásokkal megvalósuló kisebb, 500 kilowatt alatti beruházásokra koncentrálnának a biogáz vagy a napenergia területén. Emellett az alternatív gáz vagy szélenergia területén potenciális akvizíciós célpontokat is keres a tőzsdén jegyzett társaság.

Szerző(k):
Beke Károly
01.
31.
00:00

Lecsorgás volt Európa-szerte

Kismértékű visszaeséssel zárt szerdán a vezető nyugat-európai részvénypiacok többsége, csak az olasz tőzsde szenvedett látványosan. A nap első felének optimista hangulatát főleg a magyar idő szerint kora délután megjelent negyedik negyedéves amerikai GDP-adat fordította meg, de az első negatív reakció után a részletek ismeretében nem keseredtek el nagyon a befektetők.A szerdai kereskedést 7811 ponton fejezte be a frankfurti tőzsde DAX indexe, ez 0,5 százalékkal volt alacsonyabb a keddi záróértéknél. A londoni FTSE eközben 0,3 százalékos lecsorgást mutatott, míg a francia CAC−40 szintén fél százalékkal esett. Az eurózóna perifériáján felemás volt a hangulat, hiszen a spanyol IBEX 0,8 százalékkal esett keddi értéke alá, a milánói tőzsde FTSE MIB indexe viszont 3,4 százalékos zuhanásban állt csak meg. Az olasz piacon a legkomolyabb vérengzés a Saipem nevű olaj- és gázkereskedő piacán volt tapasztalható, a papírok 34,3 százalékkal szakadtak be, miután a vállalat visszafogta idei eredményvárakozásait. A brit piacon az Imperial Tobacco 4,3 százalékot esett azok után, hogy a cég profit warningot adott ki, míg a svájci tőzsdén a Roche Holding gyógyszergyártó 1,4 százalékot esett annak ellenére, hogy 8 százalékkal emelte osztalékát. A piacok az amerikai GDP-adat után már az esti Fed-ülésre koncentráltak. Már decemberben komoly vita volt az amerikai jegybankon belül a kötvényvásárlási program folytatásáról, ezért elsősorban az ülés után magyar idő szerint negyed kilenckor megjelenő jegyzőkönyv lesz érdekes. A Wall Street vezető indexei enyhe visszaeséssel kezdtek a lassuló gazdaság miatt, lapzártánkkor a Dow 0,1 százalékkal, az S&P pedig 0,2 százalékkal állt keddi értéke alatt, a technológiai szektort tömörítő Nasdaq index pedig gyakorlatilag stagnált.

Szerző(k):
Beke Károly
01.
30.
00:00

Az irányt kereste a forint

A nap elején még közel 298 forintot kértek az euróért, a délutáni kamatdöntésig pedig kicsit erősödni tudtunk, egészen 296,8-ig. Végül nem okozott meglepetést az MNB, a többségi elemzői véleménynek megfelelően negyed százalékpontot vágott az alaprátán, ezt pedig gyengüléssel \"díjazta\" a forint. Ekkor egészen 297,6 forintig mentünk \"fel\", aztán Simor András jegybankelnök szavaira lassan elkezdtünk visszafelé csúszni − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Kolba Miklós, az ING devizaüzletágának vezetője. A forint délután fél ötig egészen 296,15-ig erősödött, ekkor egy dollár 219,8, egy svájci frank 238,4, egy angol font 346,2, míg a japán jen 2,4218 forintot ért. Több mint kétszeres túljegyzésre a meghirdetettnél magasabb összegben adott el 3 hónapos diszkontkincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ keddi aukcióján. Az 5,42 százalékos átlaghozam az előző aukcióénál 1 bázisponttal alacsonyabb, de 4 bázisponttal meghaladja a másodpiaci értéket. A keddi másodlagos piacon viszont minimális változást regisztrált az ÁKK. A diszkontkincstárjegyek nagyrészt stagnáltak, míg az államkötvényeknél felemás teljesítményt mértek, a referenciahozamok így 5,34 és 6,45 százalék között szóródnak.

Szerző(k):
Dzindzisz Sztefan