BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
header

BELPOLITIKA

11.
11.
08:46

Kovács pótvizsgája sem lesz könnyű

Az olasz és a lett kormány megértette a brüsszeli üzenetet, a magyar viszont nem, Kovács Lászlót vissza kellett volna hívni - vélekedik az Európai Parlament néppárti frakciója. A Népszabadság úgy tudja, a 268 fős csoport mindent megtesz annak érdekében, hogy az átalakított Barroso-bizottság és benne Kovács László megbukjon. Az európai kormány leendő adó- és vámügyi biztosa azonban semmit nem hallott a körülötte kialakulóban lévő perpatvarról. Kovács azt mondta, tegnap számos uniós politikussal, köztük az őt korábban keményen bíráló zöldek társ-frakcióvezetőivel tárgyalt, és valamennyi találkozó jó hangulatú volt. Hozzátette: a néppárti hírekből most már tudja, hogy ezúttal is kemény kérdésekre kell számítania. (Nszab, 1. old., NSZ 2. old.)

Szerző(k):
NAPI Online
11.
10.
08:53

Kettős állampolgárság: politikai felhangok

Meg tudja-e ma mondani bárki, mi lesz a következménye hosszabb távon a kettős állampolgárság bevezetésének - tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott tegnapi interjújában. A kormányfő hozzátette: nemcsak pénzről beszél, az durva leegyszerűsítés lenne. Hangsúlyozta: Orbán Viktor nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy a költségvetésnek nem kerül pénzébe a kettős állampolgárság bevezetése. Ez az ügy pénzbe kerül - mondta Gyurcsány.

Szerző(k):
NAPI Online
11.
10.
08:52

Kettős állampolgárság: pénzbe kerül, de nemcsak pénzkérdés

Az előzetes tervekkel ellentétben ma nem kerül a kormány elé a határon túli magyarok szülőföldön maradását ösztönző és az anyaországgal létesítendő kapcsolataik gazdagítását célzó Szülőföld-program. Korábban kiszivárgott hírek szerint a projekt pénzügyi hátterét a Magyarországon befizetett személyi jövedelemadóból felajánlott egy százalékokból teremtették volna meg, ezt az ötletet azonban elvetették, és december 31-ig újat dolgoznak ki. A Szülőföld-program része lenne az is, hogy Magyarország kiemelten kezelje a régióban való gazdasági terjeszkedést, a vállalkozások együttműködését és a szabadabb munkaerő-áramlást. A projektnek készül egy kulturális és egy oktatási része is. A könnyebb határátkelést elősegítendő felvetődött az úgynevezett külhoni útlevél bevezetése, amelyet a határon túli magyar anyanyelvű emberek igényelhetnének. Csakhogy ez ütközik a schengeni elvekkel, amely szerint a határátkelőkön csak kétféle kapu lehet: egy az uniós, és egy az unión kívüli polgárok számára.

Szerző(k):
NAPI Online
11.
10.
08:02

Imával a költségvetési javaslat ellen

A katolikus iskolák kápolnáiban a tanulók és a pedagógusok imádkozzanak közösen azért, hogy a katolikus közoktatást ellehetetlenítő intézkedések ne lépjenek életbe - a többi közt ezt kérte Veres András katolikus püspök attól a több mint kétszáz katolikusiskola-igazgatótól, akiket tegnap egyeztetésre hívott. Javasolta továbbá, hogy az iskolák szervezzenek olyan fórumokat, amelyeken a kormánypárti és az ellenzéki képviselőket tájékoztatják a tervezett parlamenti döntés lehetséges következményiről. Az oktatási tárca szerint a költségvetés jelentősen nagyobb összeget fizet az egyházi iskolában tanuló diákok után, mint az önkormányzati fenntartású intézményekbe járó gyermekekre. A szektorsemleges finanszírozás elvének megfelelően a szaktárca egyenlő helyzetet kíván teremteni az egyházi és az önkormányzati iskolák között egy költségvetési javaslattal. Veres András jelezte: ha a parlament elfogadja az előterjesztést, az egyház Alkotmánybírósághoz fordul.(Nszab, 7. old., NSZ 1., 4. old.)

Szerző(k):
NAPI Online
11.
09.
08:50

Ombudsmanhoz fordult a házelnök kameraügyben

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke azt szeretné megtudni az ombudsmantól, lehet-e rejtett kamerás felvételeket készíteni az Országház épületében. A közelmúltban a tv2 Napló című magazinja mutatta be, hogy egyes képviselők a parlament folyosóján, nem kijelölt dohányzóhelyen füstölnek, megsértve így a részben általuk hozott nemdohányzók védelmét szolgáló törvényt. Nem sokkal ezt követően Szili Katalin kitiltotta a kamerákat a parlamenti folyosókról. A házelnök azt állítja: nem a kereskedelmi csatorna által bemutatott riport hatására cselekedett, a parlamenti felvételek készítéséről még egy 1998-ban hozott házbizottsági döntés rendelkezik. A Tények alkotócsoportja ugyanakkor nehezményezi, hogy az üléstermet övező folyosókon csak az írott sajtó képviselői tartózkodhatnak. Úgy vélik: a rendelkezés diszkriminatív módon korlátozza az elektronikus újságírókat alkotmányos jogaik gyakorlásában.(Nszab, 7. old., NSZ 3. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság