Nagyjából egymillió fő kap majd olyan borítékot, amelyben söralátét is helyet kap. Közülük 500-500 ezer főt tesz ki az a kör, amely tavaly egyszerűsített bevallást választott, illetve amely csökkentett adattartalmú bevallást nyújtott be. Az egyszerűsített bevallást benyújtók mindhárom nyomtatványt megkapják − vagyis az egyszerűsített mellett a csökkentettet és a söralátétet is −, aki tavaly csökkentett adattartalmú bevallást választott, az idén is ilyet kap söralátéttel kiegészítve.
A két csoport számára válik nagy valószínűséggel lehetővé, hogy adott esetben söralátéten készítsék el az adóbevallást − a többi magánszemély három sornál többet kell hogy kitöltsön, így a bővebb verziókból kell választaniuk. Értelemszerűen a kiküldött, többféle nyomtatvány közül vagylagosan egyet kell kitölteni és visszaküldeni. Az csak a bevallási határidővel derül ki − május 20-a után −, hogy hányan tudtak élni a három sorból álló bevallás nyújtotta előnyökkel.
Nem kapnak söralátétet azok, akik tavaly a teljes paksamétát kapták meg, s azok sem, akik elektronikusan nyújtották be bevallásukat. A teljes csomaggal gazdálkodók idén is ezt kapják meg, az elektronikusan bevallók pedig csak egy értesítőt kapnak.
Mindez nem jelenti azt, hogy az egyes nyomtatványfajtákat ne lehetne lecserélni. Vagyis bárki választhatja a teljes csomagot − ha például elkülönülten adózó jövedelmet szerzett tavaly, ez kell is −, de a teljes csomag helyett is áttérhet bárki akár a söralátétre is, ha tavaly ennyire leegyszerűsödött a jövedelemszerzése. A szükséges nyomtatványokat a NAV ügyfélszolgálatain, a hatóság honlapján ingyen megkaphatják az adózók.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat