A lap cikke szerint tavaly a polgárok 22 milliárd forintot oszthattak szét a civilek és az egyházak között. Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője a Magyar Nemzettel közölte: tavaly 4,6 millió adóbevallás érkezett az adóhatósághoz, és 3,3 millióan rendelkezhettek volna adójuk kétszer egy százalékáról. A lehetőséggel több mint kétmillió ember élt, igaz, sokan csak az egyik százalékukat indították útnak.
Hozzávetőleg háromnegyedmillióan csak valamely társadalmi szerveződést kívántak anyagilag segíteni, az egyházaknak vagy a kiemelt előirányzatként szereplő Nemzeti tehetség programnak címezhető egy százalékról nem rendelkeztek, az összeget az államnál hagyták. Százhatvanezren pedig az egyházi egy százalék sorsát rendezték el, de a civil szférában egyetlen szereplőt sem jelöltek meg - olvasható a Magyar Nemzetben.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet