A testület indoklása szerint az egymillió euró fölötti bevételt sújtó adó nem felel meg a közterhek egyenlő viselését kimondó elvnek, és nem kellően szabályosak a kiszámításához megszabott előírások sem.
Az úgynevezett gazdagadóból remélt 300 millió eurós éves bevételt a kormány az államháztartási hiány csökkentésére szerette volna fordítani. Jean-Marc Ayrault miniszterelnök hivatala az alkotmánybírósági döntés után azt közölte: a kormány újrafogalmazza és ismét benyújtja javaslatát, de nem változtat az adó mértékén.
A jövő évi költségvetésbe épített adó kormányzati elfogadása után több ismert, magas jövedelmű francia - köztük például Gérard Dépardieu színész - más országba költözött át.
Legolvasottabb
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Demográfiai vészhelyzet: közel 900 ezer fős népességcsökkenés egy év alatt
Teljes a káosz, lezárták az M1-est és az M5-öst, áll az M0-s
Budapest helyett Bukarest: elhappolják Trumpot Orbán Viktor orra elől?