A júniusban elfogadott adótörvény öt százalékpontos áfacsökkentést írt elő már jövő évtől, de Klaus Iohannis államfő visszaküldte megfontolásra a parlamentnek a törvényt. A pártközi megállapodás szerint egy évvel elhalasztják az üzemanyagra kivetett 7 eurócentes pótlólagos jövedéki adó, illetve az ipari létesítményekre kivetett különadó - az úgynevezett oszlopadó - eltörlését is, az új adótörvénynek ezt a rendelkezését is csak 2017-től léptetik hatályba.
Dragnea szerint így 2016-ban a román államháztartás hiánya nem fogja meghaladni a GDP 2 százalékát. Ez magasabb ugyan a nemzetközi hitelezőivel szemben vállalt 1,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánynál, de kompromisszumnak számít ahhoz képest, hogy az adótörvény valamennyi intézkedésének bevezetése 3 százalék körüli deficitet okozott volna.
A parlamenti pártok elnökeinek részvételével létrejött csütörtöki megállapodást alapján a parlament jövő héten szavazza meg a megfontolásra visszaküldött adótörvényt - közölte Dragnea.
Rámutatott: Románia adópolitikája nem változhat kormányzati ciklusonként, ezért tartotta fontosnak, hogy a témában nemzeti konszenzus alakuljon ki a kormányoldal és az ellenzék között. Hozzátette: hasonló konzultációt kezdeményez a költségvetési vita és új közalkalmazotti bértörvény parlamenti vitája előtt is.
A román költségvetés egyensúlyát Victor Ponta miniszterelnök béremelési ambíciói is veszélyeztetik. A kabinet szerdán rendeletet fogadott el egészségügyi dolgozók bérének 25 százalékos emeléséről, a kormányfő pedig jövő évtől és 2017-től újabb 25-25 százalékos béremelést ígért az állami szektor csaknem 200 ezer egészségügyi alkalmazottjának. Bejelentése nyomán a rendőrök és tanárok szakszervezetei is hasonló mértékű béremelést követelnek és sztrájkkal fenyegetőznek.
Jövőre önkormányzati és parlamenti választások lesznek Romániában.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz