BUX 140425.41 0,69 %
OTP 46100 0,28 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Törölték a Budai Várat

Tizenhárom kiemelt projekt, korábban már megítélt uniós pályázatát vonta vissza a kormány a mai ülésén, többek között a Budai Vár felújítását is.

2009. március 4. szerda, 16:02

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tizenhárom kiemelt projekt, korábban már megítélt uniós pályázatát vonta vissza a kormány a mai ülésén. A döntést azzal indokolta a kabinet, hogy a projektgazdák nem képesek teljesíteni eredeti vállalásukat, vagyis nem indították el időben a tervezett fejlesztéseket, vagy az eredetileg vállaltnál jóval magasabb áron valósították volna meg azokat. A döntés nagyjából 30 milliárd forint értékű tervezett beruházást érint.

Ugyanakkor a ma visszavontak közül egyes beruházási tervek nem kerülnek ki végleg a kiemelt projektek közül. Megvalósításukra, esetenként más tartalommal, lehetőség lesz pályázni a következő két év során. Ilyen például a Mágocs-dombóvári összekötő út dombóvári bekötése, a Szekszárd-simontornyai összekötő út, Sokoropátka - Kajárpéc településközi út építése, az elektronikus anyakönyvi ügyintézést érintő fejlesztés, illetve az Interoperabilitás megvalósítása a központi rendszer közreműködésével a KEK KH egyes nyilvántartásai vonatkozásában.

Véglegesen törölték viszont a kiemelt projektek közül a Budai Vár felújítását. Belátható időn belül nem indul el a kulturális értékek digitalizálásának szakmai előkészítését, illetve az Integrált foglalkoztatási és szociális szolgáltató rendszer kialakítása. Törölték a Monostori Erőd Euroregionális Kulturális és Turisztikai Központ megvalósítását és az Egységes Elektronikus Kulturális Közoktatási és Szakképzési Szolgáltató Felület létrehozását. Ugyancsak a fiók mélyére dugták a 33-as számú főút Hortobágy átkelés szakasz megerősítését és a Havanna, illetve Gloriette lakótelepek kötöttpályás közlekedési kapcsolatának kialakítását.

A kormány tervei szerint a törlésekkel megspórolt uniós pénzek nagyobbik részét a munkahelyek megőrzésére, vállalkozások támogatására csoportosítja át.

Egy projekt várhatóan más forrásból valósul meg, ez a 1111 Budakalász - Dobogókő - Esztergom összekötő út felújítása.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet