BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Maradnak az akciós betéti kamatok

Erősödhet még a forint, de így is devizában adósodunk el.

2008. május 23. péntek, 08:24

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Napi Gazdaság cikke

A Takarékbanknál a közeljövőben számítanak egy 25 bázispontos kamatemelésre, ezen a szinten azután az idén stabilizálódhat az alapkamat. Ugyanezt prognosztizálják a K&H Banknál, ahol ilyen körülmények között nem meglepő módon úgy vélik: 2008-ban kitart a jelenlegi, meglehetősen magas akciós betéti kamatszint. Ezeket - állítják - egyébként is elsősorban a forráshiány határozza meg, ezért vannak jelenleg is a piacon jóval a bankközi feltételek (BUBOR) fölé árazott betétek. Az OTP szinte biztosra veszi a hétfői kamatemelést, de ők még az idén elképzelhetőnek tartják a monetáris feltételek enyhítését. Az ugyanígy gondolkodó CIB szerint a várható 25 bázispontos kamatcsökkentés nem gyakorol érdemi hatást a betéti akciókra, hiszen amikor tavaly 7,5 százalékon állt az alapkamat, a bankok ajánlatai már akkor is két számjegyűek voltak. A Budapest Bank (BB), amely látványosan kivonult az akciós betéti kamatversenyből - ők kamatkövető indexált betétet ajánlanak -, az év végére 8 százalékos kamatot vár.

A kamatkilátások terén tehát a bankok véleménye árnyalatnyit eltér. Abban azonban mindenki egyformán gondolkodik, hogy a magyar hitelfelvevők nem figyelnek az árfolyamok alakulására. Valójában akkor kellene a devizahitelezésnek fellendülnie, amikor a forint a leggyengébb, és leülnie az erős forintnál, ám ez - fejtették ki a CIB-nél - a gyakorlatban nem igazolódik. A BB szakértői szerint nem is várható el ilyen reakció, hiszen a forintpiac nagyon gyorsan mozog, tehát ha valakinek devizaalapú jelzáloghitelre van szüksége, a hosszabb átfutási idő miatt a folyósításkori árfolyam lényegesen eltérhet az igényléskoritól. A Takarékbanknál az éppen ellentétes hatásra hívták fel a figyelmet: a jelenlegi törlesztőrészletek az erős forint miatt igen kedvezőek, ezért még többen döntenek a devizahitel mellett. Az integrált takarékszövetkezeteknél a tavaly kihelyezett hitelállomány már csaknem kétharmadát tették ki a devizahitelek (pedig még nem is minden intézmény vezetett be ilyen konstrukciót), az idén pedig ez az arány várhatóan még tovább nő.

Az esetleg mégis tudatosan döntőknek lehet azonban fontos üzenet az OTP szakembereinek véleménye: az árfolyam- és kamatkörnyezet várható változása miatt a devizahitelt felvevőknek nem éri meg kivárni. Arra ugyanis nem lehet számítani, hogy az év végén várhatóan elinduló kamatcsökkentési ciklus a forintárfolyam gyengülését eredményezné, hiszen jelenleg minden feltétel adott, hogy a hazai deviza is rálépjen arra a pályára, amelyen a régió többi devizája (szlovák és cseh korona, illetve a zloty) jár, tehát folyamatosan, az egyensúlyi felértékelődés ütemének megfelelően erősödjön az euróval szemben. A CIB-nél is úgy látják, nem állítható biztosan, hogy a forint elérte volna erősödésének csúcsát. A Takarékbank szerint rövid távon a forint akár a 240 forint alatti szintre is erősödhet (akadnak vélemények, amelyek akár 230 forint közeli euróárfolyamot sem tartanak kizártnak), de a hitelkamatszintek közötti különbség miatt mind a lakosság, mind a vállalatok többsége továbbra is a devizában történő eladósodást fogja választani az év folyamán.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet