Zsoldos Miklós, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója szerint ebben az esetben egy Bonus 4 kategóriába sorolt lévő ügyfél 10 évig is viseli annak a terhét, hogy egy adminisztratív lépést nem tett meg. A biztosítótársaság éppp ezért tegnap a felügyelettől (PSZÁF) kért állságfoglalást arra nézve, hogy van-e mód a 90 napos határidő kitolására. Véleményük szerint nagyon sok ügyfél tájékozatlansága vagy figyelmetlensége miatt csúszott ki a határidőből. Zsoldos szerint ez egy-egy ügyfélnek akár éves szinten 200 ezer forintos többletköltséget jelenthet, hosszú évek alatt pedig akár milliós összeget is bukhat azon, ha esetleg kiderül: ő beküldte az igazolását, ám azt a posta nem, vagy nem időben kézbesítette a biztosítónak.
