A 100 százalékos Wallis-tulajdonban lévő társaság már hónapok óta nehéz helyzetben van. A cégnél reorganizációs programot indítottak el, melynek célja a társaság működésének biztosítása, a foglalkoztatás fenntartása és a tartozások kifizetése volt. A korábbi hírek szerint a társaság folyamatosan kereste a további lehetőségeket termelő egységeinek hasznosítására, kihasználtságuk javítására.
A kialakult helyzetben az rt. reorganizációs programja nem folytatható, a társaság vezetése kezdeményezte, hogy a közgyűlés a lehető legrövidebb időn belül foglaljon állást a helyzetről. A NAPI Online értesülése szerint a Hajdú-Bét saját tőkéje fedezi a cég összes tartozásának értékét, azaz nem csak a bankok felé fennálló kötelezettségeket, de a termelők járandóságát is.
A helyzet ugyanakkor továbbra is nehéz, ugyanis a vagyontárgyakat működtetni kell, hiszen a termelői beszállítások folyamatosak. A termelők jelenleg is egyeztetnek a céggel az idei szerződésekről. A válsághoz az is hozzájárult, hogy az elmúlt években más hazai piaci szereplők állami támogatással, piaci előrejelzésektől függetlenül bővítették feldolgozókapacitásukat, ami túltermeléshez vezetett. Ugyanebben az időszakban folyamatosan emelkedtek a takarmány- és energiaárak is, azaz a termelési költségek drasztikusan nőttek.
A Hajdú-Bét Rt. üzemei közül a debrecenit a Bábolna Rt. vette bérbe a napokban, a mezőkovácsházai üzemet pedig egy másik piaci szereplő bérli, amely azonban nevének közléséhez nem járult hozzá. A zagyvarékasi telepet leállították, a törökszentmiklósi egység kapcsán egy külföldi partnerrel folynak a tárgyalások a lehetséges együttműködésről, illetve bérbeadásról. A kisvárdai üzem ügyében szintén tárgyalnak, bel- és külföldi cégekkel egyaránt. A tárgyalások kimenetelét ugyanakkor bizonytalanná teszi, hogy az ingatlanokra egyes bankok érvényesítették jelzálogjogukat.
A menedzsment a jelenlegi helyzetben nem érezheti kompetensnek magát a cég jövőjét érintő döntésekben, ugyanis nincs olyan partner, aki finanszírozná a társaság működését. Azt pedig nem lehet tudni, hogy a tulajdonos Wallis meddig kívánja még fedezni a veszteséges működést, ami tavaly az első negyedévben több mint 3,5 milliárd forint mínuszt jelentett, az év végére pedig meghaladhatta a négymilliárd forintot is. (Ez utóbbi számítást a cég részéről nem erősítették meg.)
Mindezek következtében nem kizárt az sem - akár állami bábáskodás mellett -, hogy hosszabb távon létre jön egy európai szinten is piaci méretű baromfi-mamutcég. Az is előfordulhat ugyanakkor, hogy a Hajdú-Bét Rt.-t darabokra szedve vásárolják meg egyes piaci szereplők. E megoldásban esetleg a már bérlő Bábolna Rt. mellett a Hungerit, illetve ez utóbbi vezetésével egy konzorcium fellépése jöhet szóba.
