BUX 138756.71 -0,74 %
OTP 45600 -0,46 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Magyar agyakkal dolgozik Simonyi szoftvercége

Az első egy-két évben körülbelül 10 kutató fog bedolgozni az ELTE TTK, illetve a NETvisor Kft. munkatársai közül Charles Simonyi közelmúltban alapított Intentional Software nevű cégében. Ezzel a világszerte mindössze 20 főt foglalkoztató vállalat gárdájának fele magyar lesz, akik itthonról dolgoznak majd, s a kutatás mellett konkrét szoftverek fejlesztésében is részt vesznek - jelentette be Simonyi.

2002. szeptember 30. hétfő, 11:21

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Microsoft Corp. legendás szoftverírója, a magyar Charles Simonyi 21 év után hagyta ott az amerikai vállalatot és másodmagával új céget hozott létre Intentional Software Corp. néven azzal a céllal, hogy forradalmasítsa a szoftverkészítés módját. Partnere Gregor Kiczales, a Xerox Corp. Palo Altó-i kutatólaboratóriumának munkatársa. Simonyi maga is ebben a laboratóriumban dolgozott, mielőtt a Microsofthoz került. Simonyi és vállalkozása továbbra is együttműködik a Microsofttal. Simonyi egy ideje az úgynevezett intencionális programozás kérdéseivel foglalkozott a Microsoftnál, ami mindkettőjük szerint egy külön vállalkozás feladata lehetne, miközben a terület túl kicsi ahhoz, hogy a Microsoft maga fogjon bele, a neves programtervező ezért most önállósodik.

Diószegi József
Diószegi József
Economx
Economx

Ez is érdekelhet