A két rendkívülinek számító tétel nélkül a bank 203 millió forintos adózott nyereséget tudott volna elérni, ami mutatja a negyedév amúgy is szerény teljesítményét, hiszen a múlt év hasonló időszakában ennek közel tízszeresét sikerült összehozni. A harmadik negyedévre sikerült lezárni az Allianz-integrációt és az azt követő költségcsökkentési intézkedések hatásaként az előző negyedévhez képest 14 százalékkal mérsékelni a működési költségeket. Az Allianz Bank megvásárlásának hatására a mérlegfőösszeg 6,2 százalékkal, 806 milliárdról 856 milliárd forintra emelkedett.

Az eredményességet a forint jelentős gyengülése kedvezőtlenül befolyásolta a gyorsjelentés szerint. A társaság nem teljesítő hiteleinek aránya tovább emelkedett és a nettó kamatmarzs is 2,67 százalékra csökkent az előző év hasonló időszakának 3 százalékot meghaladó értékéről. A nem teljesítő hitelek aránya az előző negyedévhez képest 1 százalékponttal, 12,5 százalékra nőtt, ez minden eddiginél magasabb, ugyanakkor a konkurens bankokénál még mindig alacsonyabb. A bank IFRS szerinti tőkemegfelelési mutatója is csökkent a korábbi 12 feletti értékről a veszteség hatására, de még mindig 10 felett van.

Összességében a gyorsjelentés a meglehetősen negatív várakozásoknál valamivel kedvezőbb képet mutat, a bank a folyamatosan nehezedő külső körülmények között is képest lett volna szerény nyereséget termelni, ezt azonban a különadó és különösen a végtörlesztések bőven veszteségbe fordították. Ennek következtében a részvényesi vagyon az előző negyedévi 59,8 milliárdról 57,6 milliárd forintra csökkent, igaz, az előző év hasonló időszakának 51,6 milliárd forintjához képest ez még mindig 11 százalékos növekedés. A végtörlesztések miatt − mivel az igények bejelentésére az év végéig van lehetőség − az eredményességben várhatóan csak jövőre várható javulás, az utolsó negyedév inkább további veszteségeket hozhat.

(Spéder Zoltán, az FHB igazgatóságának elnöke a Napi Gazdaság többségét birtokló CEMP-csoport meghatározó tulajdonosa.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!