A BUX délelőtt 10 óra körül 0,1 százalékos mínuszban állt 41 062 pontnál.
A vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az OTP egy lendületes kezdés után 10 óra körülre visszatért a hétfői zárószintek közelébe: 0,2 százalékkal állt ekkor a hétfői zárószint felett, a részvények 12 180 forinton forogtak.
Kapcsolódó
A Mol szintén pluszban nyitotta a napot, ám 10 óra körülre már 0,2 százalékkal esett, részvényei 3294 forintnál jártak.
A Richternek már a kereskedés elején sem indult jól a napja, a gyógyszeripari részvény mínuszban nyitott, 10 óra körül 0,3 százalékos veszteséggel 5260 forintnál állt.
A Magyar Telekom 0,7 százalékkal állt a hétfői zárószint felett, részvényei 423 forintot értek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak