Hszi Csin-ping kínai államfő tavaly novemberben jelentette be, hogy a New York-i Nasdaq mintájára Sanghajban új tőzsdei platformot hoznak létre a technológiai vállalatok számára.
A sanghaji tőzsde közleménye szerint kezdetben 25 cég részvényeivel kereskednek.
Pekingi remények szerint a kínai Nasdaq felállítása hozzájárul ahhoz, hogy a kínai cégek elsődleges részvénykibocsátása (IPO) ne New Yorkban vagy éppen Hongkongban legyen. Jelenleg a nagy kínai internetes óriásvállalatok közül az Alibaba és a Baidu papírjai évek óta a Wall Streeten forognak, míg a Tencent a hongkongi tőzsdét választotta.
A sanghaji tőzsde adatai szerint már mintegy száz cég jelezte, hogy a korábbi terveivel ellentétben nem Hongkongban, hanem az új sanghaji börzén vezetné be részvényeit.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Az aranykonvoj visszavág: az ukránok feljelentették a magyar hatóságokat
Szijjártó Péter: A választás után döntenének az orosz kőolaj betiltásáról
Revolut-ügyfelek figyelem: jön a magyar bankszámla
„Semmi sem marad, csak hamu" - Könyörtelen megtorlást ígér Irán a segítőknek
Feszült helyzet: Irán Mexikóba vinné világbajnoki meccseit
Nagy bejelentést tett a Lidl: több ezer embernek adhatnak munkát
Ezért jutott át két tanker a Hormuzi-szoroson
Senki sem gondol bele, mi minden tűnhet el az életünkből, ha lezárul a Hormuzi-szoros