A napi átlagos kereskedési érték júniusban 10,1 milliárd forintot tett ki. A BÉT részvényindexe, a BUX teljesítménye egyenletes maradt, az index júniusban 2,2 százalékos pluszt ért el - közölte a tőzsde.
A fontosabb részvények a megszokott változásokhoz képest visszafogottabban mozogtak, a két legnagyobb forgalmú részvény, az OTP és a Mol drágultak, előbbi 4,2 százalékkal, utóbbi 5,6 százalékkal. Ezzel ellentétben a Richter Gedeon, a Magyar Telekom és az Opus Global veszített értékéből, 3,7 százalékkal, 3,1 százalékkal és 4,3 százalékkal.
Kapcsolódó
A kisebb forgalmú papírok közül csak a kevésbé meghatározó Est Media, illetve a Kulcs-Soft tudott két számjegyű százalékkal drágulni.
A forgalom alapján a rangsor a megszokott volt: az OTP részvényeire 120 milliárd forint értékben kötöttek üzletet, mögötte a Mol 38,8 milliárd forinttal, a Richter Gedeon 33,5 milliárd forinttal és a Magyar Telekom 4,9 milliárd forinttal következett.
A befektetési szolgáltatók versenyében a dobogó első két fokán nem történt változás, az azonnali részvénypiac 424,4 milliárd forintos duplikált forgalmából a Concorde Értékpapír 122,1 milliárd forinttal vette ki a részét, az éllovas nyomában 109,5 milliárd forintos kereskedési értékkel a Wood &Company van, és harmadiknak futott be az Equilor, amely 55,2 milliárd forintnyi üzletet kötött. Utóbbi az Erstét előzte meg.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás