A Mol 80 forinttal, 0,47 százalékkal 17 280 forintra erősödött, 818,8 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 60 forinttal, 0,84 százalékkal 7060 forintra csökkent, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,23 százalékkal 437 forintra nőtt, forgalma 91,0 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 14 forinttal, 0,25 százalékkal 5599 forintra emelkedett, a részvények forgalma 569,8 millió forintot ért el.
Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1 csatornán elmondta, a négy vezető részvényből háromnak nőtt az árfolyama a negatív nemzetközi hangulat ellenére. Kiemelte a Molt, amelynek 0,5 százalékos emelkedés azért is figyelemre méltó szerinte, mert az olaj világpiaci ára 2,5 százalékot esett hétfőn.
Kifejtette, feltehetően a nemzetközi piacokon uralkodó eladási hullám miatt csökkent az OTP-részvények árfolyama 0,8 százalékkal, ugyanis a bankpapírok érzik meg általában leginkább a nemzetközi hangulat változásait. Szerinte nyári uborkaszezon volt hétfőn is a BÉT-en, a részvénypiac forgalma az eddigi éves átlag kevesebb, mint felét érte el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ezért jutott át két tanker a Hormuzi-szoroson
„Semmi sem marad, csak hamu" - Könyörtelen megtorlást ígér Irán a segítőknek
Nagy bejelentést tett a Lidl: több ezer embernek adhatnak munkát
Elfogyott a türelem, sztrájk jöhet az iskolákban
Irán nem Európa háborúja, Kallasék beintettek Trumpnak
Elárasztja a strandokat a bűzös hínár
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák