Az államtitkárok a miniszterelnök és a miniszterek után a harmadik legfontosabb kormányzati vezetők. Fizetésük az előző évi átlagbér 4,5-szerese, 2025 júliusától 2,91 millió forint. Egyesek azonban az alapbérükön túl további jövedelemre is szert tesznek: országgyűlési képviselők, illetve állami tulajdonú cégek igazgatósági vagy felügyelőbizottsági posztjain is dolgoznak, gyakran egyszerre több helyen. Minisztériumi bérüket állami vállalatok igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagságáért kapott juttatások egészítik ki, sőt, gyakran közvetett állami tulajdonú cégektől is.
A 24.hu gyűjtése szerint az álláshalmozás leginkább a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) jellemző: több államtitkár, sőt helyettes államtitkár is a főnökénél többet visz haza, holott Nagy Márton a kormány legjobban kereső minisztere, havi 6,36 millió forinttal.
Az összeállításból kiderül, hogy az NGM nyolc államtitkárából hétnek van a főállása mellett állami szervtől vagy vállalattól származó jövedelme. Egyedül a 83 éves Fónagy János miniszterhelyettes nem ül bent egyetlen testületben sem, ám ő az államtitkári fizetése mellett országgyűlési képviselői keresettel is rendelkezik.
Az állami vezetők részben olyan cégeknél látnak el feladatot, ahol az NGM gyakorolja a tulajdonosi jogokat, így az EXIM-nél, az N7 Holdingnál és a Nemzeti Tőkeholdingnál.
A top 3-ba Kisgergely Kornél, Lóga Máté és Gerlaki Bence tartozik.
- Kisgergely Kornél: az EXIM korábbi elnök-vezérigazgatója, most az államháztartásért felelős államtitkár. Az EXIM igazgatóságában továbbra is elnök, és további négy testületben (MNB felügyelőbizottság, Likviditási Bizottság, Airport Hungary, Nemzeti Tőkeholding) is juttatásban részesül. Havi jövedelme 10,3-11,1 millió forint között van.
- Lóga Máté: a gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkár. Négy további pozícióból származó jövedelme van: EXIM, HungaroControl, Szanálási Alap és Budapest Airport. Havi jövedelme 7-15 millió forint között lehet.
- Gerlaki Bence: az adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkár. Több testületben és szerkesztői/felügyelői pozícióban is fizetést kap (EXIM, Start Garancia, szaklap, Focus Ventures, Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság). Havi jövedelme 6,1-7,4 millió forint.
Ligeti Miklós, a Transparency International (TI) jogi igazgatója a lapnak azt mondta, hogy 2024 elején hatályba lépett egy olyan törvénymódosítás, amely kivonja az állami tulajdon fogalma alól a közvetett állami tulajdonú cégeket. A módosítás miniszteri indoklásában akkor Nagy Márton amellett érvelt, hogy csakis az számít állami tulajdonnak, ahol a cégjegyzékben a társaság tulajdonosaként kizárólag az állam van megjelölve. Ennek ellenére számos közvetett állami tulajdonban lévő cég vezetésében ott ülnek minisztériumi vezetők, ami Ligeti szerint „széles joghézag”, és az álláshalmozással szerzett jövedelem törvényes jogalap nélkülinek számít, amit vissza kellene fizetni.
A lap megkereste az NGM-et, tárca közölte: a minisztériumi vezetők részvétele az állami tulajdonú gazdasági társaságokban mindig a hatályos jogszabályok szerint történik. A kinevezéseknél mérlegelik a képesítést, a szakmai gyakorlatot, a testület által ellátott feladatokat és a jelölt minisztériumi feladatkörének szakmai kapcsolódásait, hogy a minisztérium és a testület „hatékony együttműködését és a közfeladatok eredményes ellátását elősegítsék”. A pozíciók betöltése testületenként eltérő időbeli elfoglaltsággal jár, amely összeegyeztethető az érintett kormánytisztviselők munkarendjével és hivatali kötelezettségeivel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Semmi sem marad, csak hamu" - Könyörtelen megtorlást ígér Irán a segítőknek
Elfogyott a türelem, sztrájk jöhet az iskolákban
Nagy bejelentést tett a Lidl: több ezer embernek adhatnak munkát
Többszáz kábítószerfüggő halt meg egy kórházat ért légicsapásban
Ezért jutott át két tanker a Hormuzi-szoroson
Irán nem Európa háborúja, Kallasék beintettek Trumpnak
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés