A BUX a nyitást követő órában 0,5 százalékkal emelkedett és 35 518 pontnál járt. A vezető részvények közül csak a Magyar Telekom járt 0,6 százalékkal a hétfői záróértéke alatt, 466 forintnál.
A többi blue chip árfolyama emelkedett. A Mol 0,4 százalékos drágulást követően 22 380 forintnál járt, az OTP 1,4 százalékos emelkedést követően 9077 forintra, a Richter pedig 0,4 százalékos erősödést követően 7000 forintra drágult.
Az Opimus és a Konzum nagy mélyrepüléssel indították a napot, előbbi 14,7, utóbbi 10,6 százaékos veszteségben állt 87 illetve 458 forintos részvényárfolyamnál.
Európában is jó a hangulat
A vezető nyugat-európai részvényindexek is emelkedéssel indították a napot, az FTSE-100 0,3, a DAX és a CAC-40 0,5 százalékos nyereségben járt 10 óra után néhány perccel. A Stoxx Europe 600 indexe szintén 0,5 százalékot erősödött. Eközben milánói FTSE MIB 0,9, a madridi IBEX-35 0,6 százalékos pluszban járt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak