A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 382,36 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 34 528,85 ponton zárt csütörtökön, ezzel ismét történelmi csúcsot döntött. A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 455 forinttal, 2,07 százalékkal 22 475 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,34 százalékkal 8750 forintra nőtt, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,52 százalékkal 454 forintra csökkent, forgalma 766,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,90 százalékkal 6980 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.
Felülteljesített a magyar tőzsde, a BUX erősebben zárt a vezető európai részvényindexeknél. A magyar tőzsde jó eredménye elsősorban a Mol és a Richter kimagasló teljesítményének köszönhető; emellett az OTP is pluszban zárt, a vezető papírok közül csak a Magyar Telekom veszített értékéből - mondta Stefán Krisztián, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az M1-en az MTI tudósítása szerint.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Besokalltak a turistaparadicsomok lakói, vízipisztollyal lődöznek a látogatókra

Találat ért egy iráni urándúsítót, veszélyes szintű a sugárzás

Rendkívüli ülést tart ma a parlament

Megszűnik a TAJ-kártya?

Történelmi ítélet, pert nyert az első devizahiteles

Kiszámolta a KSH: ennyi emelést kérjen a főnökétől

Hazug temusok, hisztériás nőcik nyomulnak a neten, nincs menekvés előlük

Naponta egy centit apad a Balaton, csak ez zöld trutymó marad a tóból augusztusra?
