A vezető részvények a Mol kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest. Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1-en kifejtette: elsősorban az OTP és a Richter húzta le a BUX indexet. A hétfőn kereskedési szünet volt az amerikai piacon és a londoni börzén is szünnap volt, ami meglátszott a magyar piac aktivitásán is, a forgalom elmaradt az átlagostól.
A vezető elemző elmondta, az olasz piacon nagyobb eladói hullám bontakozott ki, elsősorban a bankrészvények piacán, az UniCredit például több mint 4 százalékkal esett. Ezt azzal magyarázta, a befektetők attól kezdtek félni, hogy ősszel előrehozott választások lehetnek Olaszországban, ami profitrealizálási hullámot indított el. Ezt megérezték az európai bankok is, a Raiffeisen és az Erste is 2 százalékkal gyengült. Ehhez képest az OTP 1 százalék körüli esése nem volt annyira rossz teljesítmény - jegyezte meg.
Kapcsolódó
A Mol 0,2 százalékkal 22 125 forintra erősödött, 694,8 millió forintos forgalomban. Az OTP 0,9 százalékkal 8440 forintra esett 1,7 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 0,2 százalékkal 461 forintra esett, forgalma 89,4 millió forint volt. A Richter-papírok 1,5 százalékkal 6883 forintra gyengültek, forgalmuk 841,6 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Ingyen adja az MVM az amper-bővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Perkálni kell húsvéttól, fizetős lesz Velence

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is

Szellemvárost találtak a Balaton partján

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert
