A BUX 11.30-kor 27 844,90 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záróértékéhez képest 169,23 pontos, 0,60 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 180,92 ponttal alacsonyabb.
A részvénypiac forgalma délelőtt 1,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 25 forinttal, 0,14 százalékkal 17 690 forintra csökkent.
Az OTP-részvények ára 104 forinttal, 1,52 százalékkal 6732 forintra esett.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 447 forintra erősödött.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,33 százalékkal 6010 forintra gyengült.
A nyitás előtt optimista hangulatú kereskedésre számított az MTI-nek nyilatkozó Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője, főként azért, mert nagyon jó gyorsjelentések érkeztek Amerikából, többek között az Apple-től.
A BÉT-en vezető részvények közül kiemelte a Richtert, amelynek árfolyama kedden történelmi csúcsot ért el 6065 forinton. Az elemző szerint a tőzsdén uralkodó jó hangulat miatt szerdán újabb történelmi csúcsot is elérhet az gyógyszerpapír árfolyama. A Richter a héten teszi közzé a gyorsjelentését, amely meghatározó lesz a részvény árfolyamának további mozgására.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ezért kell Putyin barátsága? Az Európai Bizottság rámutat az Orbán-kormány kényszerpályájára
Elindult a roham a gázpalackokért
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
„Még ma nyissák meg!” – sürgető ultimátum érkezett a Barátság vezetékről
Orbán Viktor: Ha nincs olaj, nincs pénz
Az aranykonvoj visszavág: az ukránok feljelentették a magyar hatóságokat
Itt a fordulat, erőt vett magán a forint
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Megint bezárattak egy klubot, ezúttal Szeged egyik legrégebbi diszkóját