Március 16-án a hatóságok egy hónapra bezáratták a szegedi SING SING Music Hall nevű szórakozóhelyet. A szórakozóhely tulajdonosai szerint „egyszerű bemondásra hivatkozva” került lakat a diszkóra.
„Ez a döntés nemcsak egy helyszínt érint. Ez a döntés embereket érint. Egy közösséget érint. Éveken át épített munkát, álmokat, kapcsolatokat, esték százait, emlékek ezreit és rengeteg ember mindennapi megélhetését érinti. A Sing Sing 1991-es nyitvatartása óta mindig betartotta a hatályos jogszabályokat, együtt működött a hatóságokkal, és több mint 35 éves működése alatt soha nem indult ellene semmilyen ilyen jellegű büntetőeljárás.”
– írja a szórakozóhely Facebook-posztjában.
Leszögezik, hogy a kábítószerekkel szemben zéró toleranciát alkalmaznak, a mostani döntést pedig alaptalannak tartják.
„Egy ilyen kényszerű bezárás nem pusztán gazdasági veszteség. Ez erkölcsi teher is. Olyan árnyékot vet egy helyszínre, amely mögött rengeteg tisztességes munka, elhivatottság és jóhiszeműség áll. Különösen fájdalmas, hogy egy ilyen intézkedés könnyen azt a hamis látszatot keltheti, mintha a helyszín részese vagy elősegítője lenne olyan történéseknek, amelyekkel szemben mindig is felléptünk.” – teszik hozzá.
A SING SING már a második szórakozóhely, amelyet bezárattak Szegeden a drogtörvény miatt, januárban a Sunder Club kényszerült bezárni, három hónapra. Budapesten szintén három szórakozóhelyet, a Symbol-t, az Arzenált és a Turbina Kulturális Központot záratták be. Az ügyben azóta több másik szórakozóhely, így az Akvárium Klub és a Budapest Park is állást foglalt, amelyben kontraproduktívnak nevezték az ideiglenes bezárásokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Ezért kell Putyin barátsága? Az Európai Bizottság rámutat az Orbán-kormány kényszerpályájára
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Orbán Viktor: Ha nincs olaj, nincs pénz
„Még ma nyissák meg!” – sürgető ultimátum érkezett a Barátság vezetékről
Trump hatalmasat rúgott Kubába, miközben „megtiszteltetésnek" venné az ország átvételét
Az aranykonvoj visszavág: az ukránok feljelentették a magyar hatóságokat
Elindult a roham a gázpalackokért
Új napra virradt a Revolut, minden megváltozik a magyar felhasználóknál