Az euró árfolyamát lefelé húzta, hogy a Reuters hírügynökség beszámolója szerint az Európai Központi Bank döntéshozói vonakodnak bármilyen változtatást tenni politikai üzenetükbe áprilisban, miután az e havi apró kiigazítások felcsigázták a befektetőket, és megdrágították a hitelfelvételt az euróövezet eladósodott perifériájának számára. Az euróra és az angol fontra az is nyomást gyakorolt, hogy a brit kormány aktiválta a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, amivel hivatalosan is elkezdődött Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból.
A dollárindex - a dollár értékét a hat főbb valutából, az euróból, a jenből, az angol fontból, a kanadai dollárból, a svéd koronából és a svájci frankból álló kosárhoz viszonyító mutató - 0,40 százalékkal 99,93 pontra emelkedett. Az euró 0,56 százalékos, az angol font pedig 0,37 százalékos mínuszban forgott szerda este a dollárral szemben.
Kapcsolódó
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedett a nap folyamán a líbiai olajszállítások megszakadása miatt, illetve annak reményében, hogy a nagy olajkitermelő országok meghosszabbítják a termeléscsökkentési megállapodásuk június végén lejáró hatályát. Miután az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) által közzétett adatokból kiderült, hogy a vártnál kisebb mértékben, csak 867 ezer hordóval nőtt az amerikai kereskedelmi olajtartalék szintje a múlt héten, még inkább megugrottak a határidős jegyzések.
Közép-európai idő szerint este hét óra körül az északi-tengeri Brent könnyűolaj júnusi szállításra hordónként (159 liter) 52,41 dollárba került, 99 centtel, 1,93 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára májusi szállításra hordónként 1 dollár 3 centtel, 2,13 százalékkal, 49,40 dollárra nőtt - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek