Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke iránymutatása korlátozni fogja az uniós delegáció jogosítványait a brit-EU tárgyalásokon. Michael Barnier főtárgyaló és csapata csak a válás feltételeiről egyeztethet majd, az EU és a függetlenné váló Nagy-Britannia új kereskedelmi viszonyairól nem tárgyalhat - írta a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
Tusk a hét végén hozhatja nyilvánosságra irányelveit, amelyek meghatározzák Barnier-jék mandátumát, miután Theresa May brit miniszterelnök szerda reggel benyújtotta országa hivatalos kilépési kérelmét az EU-nak. London egyik fő célja az volt, hogy egy csapásra intézhesse el a válást és az új kapcsolatok szabályozását.
Kapcsolódó
Elvesző remények
Így aztán az utóbbi egyértelmű elutasítása az EU első nagy sakkhúzása lehet az Egyesült Királysággal szemben, amely talán nem számított arra, hogy mindjárt a meccs elején beleszalad egy nagy pofonba. A brit kormány abban bízott, hogy a párhuzamos egyeztetés javítja alkupozícióját, mivel az EU-nak is érdeke, hogy jó viszonyt alakítson ki a szigetországgal az új helyzetben.
Emellett a hazai közvéleményre is jó hatást gyakorolhatott volna, ha nem azzal kellett volna számolnia az országnak, hogy a kilépés után - legalábbis egy időre - a Kereskedelmi Világszervezet szabályai lépnek életbe az EU és az Egyesült Királyság kapcsolatában, amelyek sokkal kedvezőtlenebbek a mostaniaknál.
Szavazás lesz
Brüsszel azt is többször elismételte, hogy számításai szerint a brit kormány és parlament korábbi kötelezettségvállalásai alapján 60 milliárd euróval tartozik az EU-nak, amit a válási szerződés részeként ki kell csengetnie.
Tusk iránymutatását megküldik a 27 maradék uniós tagországnak, amelyeknek véleményezniük kell az anyagot. Az uniós delegáció mandátumát az április 29-ei EU-csúcson hagyhatják jóvá a tagállamok vezetői. A Bloomberg információi szerint a dokumentum elő fogja írni, hogy Barnier csapata igyekezzen a minimálisra csökkenteni az uniós állampolgárokat és cégeket érintő bizonytalanságot a brexittel kapcsolatban.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz