Hétfőn felülteljesített a BUX az európai tőzsdeindexekhez képest, a kedvező hangulatban minden vezető részvény emelkedett, bár a forgalom alacsony volt a magyar tőzsdén. Kedden viszont növekvő forgalom mellett mínuszban zárt a hazai tőzsdeindex, a vezető papírok közül erősödni csak a Magyar Telekom tudott.
Szerdán a kedvező nemzetközi hangulatban jelentősen emelkedett a BUX, bár relatív alacsony forgalom mellett; a budapesti börzét az OTP húzta, a Mol és a Richter kis pluszban zárt.
Csütörtökön kis csökkenéssel, de európai összevetésben jól teljesített a BUX, a vezető részvények is jobb napot zártak, mint a kontinens más nagy kibocsátói. A Magyar Telekom jelentősen erősödött, és pluszban zárt a Mol is. A hét utolsó kereskedési napján is mínuszban zárt a magyar tőzsde, bár piacmozgató hírek nem érkeztek. A BUX-ot főként a Richter húzta le, de a Magyar Telekom is erősen mínuszba fordult.
- A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 3,36 százalékkal az OTP erősödött, a papír 11 370 forinton zárt pénteken, 30,14 milliárd forintos heti forgalom mellett.
- Jól teljesített a Magyar Telekom is, árfolyama 2,75 százalékkal emelkedett. A részvény 374 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 1,58 milliárd forint volt.
- A Mol árfolyama 0,07 százalékkal nőtt, a részvény a héten 5,62 milliárd forintos forgalmat ért el, pénteken 2690 forinton zárt.
- A Richter 2,84 százalékkal gyengült a héten, pénteken 8220 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 7,59 milliárd forint volt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3676,79 ponton zárt a héten, ami 22,80 ponttal, 0,62 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)