Londonban és Párizsban 1 százaléknál nagyobb emelkedéssel fejezték be a napot az irányadó tőzsdeindexek, Frankfurtban is jóval fél százalék fölött erősödött a mutató.
A korábbi mínuszok után nyújtott biztató teljesítményt több fontos makroindikátor is támogatta. Az Államokból kedvező feldolgozóipari és fogyasztói hangulatindex érkezett, és az első ránézésre gyenge munkanélküliségi adatsorban is lehetett pozitív részleteket találni, a felülvizsgált figurák szerint ugyanis 2012 egészében a korábban véltnél jóval, mintegy 335 ezerrel több állás jött létre az USA-ban.
A nap korábbi óriában publikált kínai és európa beszerzési menedzser indexek ugyancsak bátorítóan hathattak a befektetőkre, mivel a mutatók arra utaltak, hogy várhatóan globálisan bővül az ipar kibocsátása.
Ami az egyes papírokat illeti, a brit BT Group távközlési papír közel 7 százalékkal drágult kiváló gyorsjelentése hatására, míg a másik végletet a romló európai piaci helyzetet vizionáló Electroux majd 8 százalékos zuhanása jelentette.
Az általános derűlátás közepette a bankszektor szintén alulteljesítő volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Bankpiaci ultimátum? Nem hagyták szó nélkül Nagy Márton tervét
Megszólalt Magyar Péter a benzinárakról – számokkal ment neki a kormánynak