A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,14 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 86 262,72 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a magyar piacon az elmúlt napok emelkedése után profitrealizálás történt, ezért elég magas forgalom mellett esett a BUX. Hozzátette, a Magyar Telekom gyorsjelentése a szerda reggeli nyitásban befolyásolja majd a tőzsde mozgását.
- A Mol árfolyama 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2888 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,42 százalékkal 23 810 forintra esett, forgalmuk 13,3 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 0,81 százalékkal 1462 forintra gyengült, forgalma 911,4 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,75 százalékkal 10 600 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 8580,70 ponton zárt kedden, ez 50,39 pontos, 0,59 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Magyar Telekom: jövőre akár a teljes évi nyereséget megkaphatják a részvényesek
Új osztalékpolitikát hirdetett a Telekom, a részvényesek örülhetnek. Ha minden jól megy az egész évi nettó nyereséget szét lehet osztani a részvényesek közt. Az is kiderült, hogy a 2024-es profit rekord lett és magasabb, mint amire a menedzsment számított. Itt vannak a részletek >>>Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak
