"Történhet bármi, nekünk a szenvedélyünk Magyarország"
– vezette fel Szentkirályi Alexandra fideszes parlamenti képviselő a párt szombati tisztújító kongresszusát, ahol a megjelentek – a sajtó kizárásával – Orbán Viktor felszólalását várták leginkább.
Kövér László kockás ingezett
Előtte Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke köszönte meg néhány perces beszédében, hogy az Országház elnöke lehetett, ennek kapcsán bocsánatot kért a hibáiért.
Szavai szerint „a mostani kormány bolsevista korszakot, proletárdiktatúrát idéz”.
Nekik kockás inget hordott a történelemtanár
– fogalmazott a volt házelnök, hozzátéve, hogy „egyszer minden árulás és gonosztett számon kéretik, ha nem ezen a Földön, akkor máshol”.
Dolgos napnak néznek elébe
Következett a Fidesz elnöke, aki a színpadról úgy indított:
Kezdjük a végén: én nem adom fel, soha, soha és soha nem adom fel
Elsőként ismertette a szombati munkatervet: eszerint a választás értékelése után meg kell erősíteni az értékeiket és a fideszes közösség „szellemi talapzatát”, azt, hogy milyen indíttatásból vesznek részt a magyar politikai életben – erről dokumentumot fogadnak el.
Miután levonták a szervezeti tanulságokat, módosítják az alapszabályt, ezt követően döntenek a 28 tagú, új elnökség összetételéről, végül pedig elfogadnak két politikai határozatot is.
A Magyar Nemzetben megjelent a vereség okait tíz pontban összefoglaló, új fideszes értékelés. Eszerint
- A választási üzenet nem működött, az ellenfél jóval vonzóbbnak bizonyult.
- Végig győzelemre hajtottunk, az ellenfél előnyét nem észleltük, ezért nem hajtottunk végre kampánystratégiai korrekciót.
- Tévesen feltételeztük, hogy a részvétel nem megy a korábbi csúcs felé.
- Hibásan feltételeztük, hogy a személyes mozgósító rendszerünk jobb, kint az ellenfélé.
- A velünk szembeni gyűlöletkampányokra nem adtunk hatékony választ.
- A digitális térben katasztrofális vereséget szenvedtünk, a fiatalok figyelméért folytatott küzdelmet elbuktuk.
- A külföldről vezényelt algoritmusok előnyben részesítették mindazt, ami a kormányváltást szolgálta.
- A háborús veszélyről szóló üzeneteinket az ellenfelünk semlegesítette.
- A háború és a brüsszeli szankciók blokkolták a gazdasági növekedést egész Európában. A kormány feladata az lett volna, hogy megtalálja azt a politikát, ami sikeres és az emberek számára érzékelhető gazdasági növekedést eredményez. Ezt a stratégiát a kormány tudta megalkotni.
- Nem vállaltuk, hogy olyan gazdasági vállalásokat tegyünk, amelyekről tudtuk, hogy teljesíthetetlenek.
Még kényszerzubbony van, de a „kormány befuccsol”
Orbán Viktor beszéde későbbi részeiben elemezte a mai belpolitikai helyzetet, ami főként a „nemzeti ellenzékkel szemben álló liberális” kormányzópártról szólt, míg a Fidesz felelősségét több kérdésben tisztázni igyekezett.
Bár megjegyezte, hogy
„ma a Fidesz nem alkalmas arra, hogy sikeres ellenzéki párt legyen. A szervezeti rend kényszerzubbony, mintsem munkaruha. Ezért kell a Fidesz szervezetét újraszabni”,
de szerinte
készen kell állni arra is, ha a kormány befuccsol.
„Leckéztetnek mindenkit”
"Az üzleti világban minden szabályt követtünk, a törvényeknek meg kellett felelni, az általam vezetett kormányok törvénytisztelők voltak"
– szögezte le Orbán Viktor annak kapcsán, hogy szavai szerint a tiszás szélsőségesek „megbélyegeznek, listáznak, leckéztetnek mindenkit, akik az elmúlt 16 évben együttműködtek a kormánnyal”.
Bizonyítani nem tudnak, ezért rágalmaznak és sejtetnek – mondta.
Kiemelte: 2002 után több minisztere megfordult rendőrségi kihallgatásokon, míg ő az egyetlen, aki már átesett teljes parlamenti vagyonvizsgálaton.
De nem mindenki ismeri „ezt az életérzést”, sokan most élik át ennek lélektanát – fogalmazott, arra utalva, hogy a fideszesek a kormányváltás óta panaszkodnak: üldöztetve vannak Magyar Péterék által.
„Szokatlan egy kereskedő az ország élén”
Firtatta az új kormány vagyonnyilatkozataiból kiderült információkat is – szerinte mindenki láthatta, hogy „az elmúlt 16 évben meggazdagodhattak Magyarországon”.
Mi már láttunk ilyen showműsort. Repkednek az ajándék BMW-k, a miniszter Masertin furikázik
– vélekedett a Tisza-kormány tagjainak vagyonhelyzetéről, Kapitány István gazdasági miniszterről külön megjegyezve, hogy
„még oly szokatlan, hogy egy sikeres kereskedőt állítanak egy ország élére”.
Emlegette a bántalmazást is
Majd azt fejtette ki, hogy „a kormány lassan bántalmazó viszonyban lesz az egész országgal”.
Úgy is mondhatnám, ma az ország Varga Judit
– fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint őszre kiderül, meddig tűri az ország, hogy a kormány „folyamatosan abuzálja”, és, hogy a „liberális gazdaságpolitikusok kísérletezzenek a családokon”.
Mindenesetre úgy látja, őszre feltámad az ellenállás, eljön „a patrióták nagy nemzeti mozgalmának ideje”.
"Mire a falevelek lehullanak, a megújult Fidesznek készen kell állnia”
zárta beszédét vastaps kíséretében a pártelnök.
