Lezajlott a szavazás a Fidesz új elnökségéről: eszerint szombattól továbbra is Orbán Viktor vezeti a korábbi kormánypártot, céljaik szerint a megújulás jegyében.
A titkos szavazáson az elnök 737 érvényes szavazatból 729 jóváhagyást kapott a folytatásra, a mostani megbízatása egy évre szól.
Ismert, Orbán Viktor 1993-2000 között, illetve 2003 óta megszakítás nélkül a Fidesz elnöke, legutóbb a 2023 novemberében tartott tisztújító kongresszuson választották újra erre a pozícióra.
Nem fogok herebere partikra járni, nem festem magam másnak. Kuruc vagyok és csak a nemzeti politika érdekel, se a pénz, se a nemzetközi pozíció, se dicsőség, se a hírnév. Vagyonom sincs, van viszont egy jó önéletrajzom és abban biztosak lehettek, hogy azt a végén nem fogom elrontani
– fogalmazott színpadi beszédében a politikus.
A kongresszus az országos elnökség javaslatára megválasztotta a Fidesz négy alelnökét is:
- Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő újra bizalmat kapott, a három másik alelnök pedig
- Bóka János volt európai ügyekért felelős miniszter, a Fidesz frakcióvezető-helyettese,
- Gyopáros Alpár, a Magyar Falu Program volt kormánybiztosa, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, és
- Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere
lett, akik Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Kósa Lajost váltják a tisztségben – foglalja össze a távirati iroda.
