A BÉT fő részvényindexe 50 721 ponton zárta 2021-et, amely 2020-hoz képest 20,6 százalékos, míg a pandémia előtti utolsó évhez, 2019-hez képest 10,6 százalékos növekedést jelent – áll a tőzsde közleményében.
Az összesített éves részvényforgalom, tartva a tavalyi év szintjét, ezúttal is meghaladta a 3 ezer milliárd forintot, amelyből a december, kiugróan élénk kereskedést hozva, 416 milliárd forinttal (melyből extra nagy fix kötés 198,7 milliárd forint), napi 19,8 milliárd forintos átlagforgalommal vette ki a részét.
A vezető részvénynek mind az egész évre, mind decemberre vetítve az OTP Bank bizonyult, míg a brókercégek forgalmi rangsorában éves viszonylatban a WOOD & Company, az utolsó hónapot tekintve az OTP Bank végzett az élen.
Ugyan a globális tendenciák a Budapesti Értéktőzsdén is éreztették hatásukat, a Budapesti Értéktőzsde első számú tőzsdeindexe, a BUX index felülteljesített a vezető nyugat-európai indexekhez képest. Az év első felében tapasztalható stabil, kisebb korrekciókkal szegélyezett növekedést követően augusztusban történelmi magasságokba, 50 ezer pont fölé tört, majd november elején az 55 ezer pontot is elérte a mutató.
Végül a november-decemberi korrekció ellenére is 50 ezer pont felett, 50 721 ponton zárta az évet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Irán kegyetlen figyelmeztetést küldött Trumpnak: ha beavatkozik az eseményekbe, elszabadul a pokol
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Évtizedes rémálom után jöhet a fordulat, megszakadhat a pokoli sorozat?
Belgrádba tart Szijjártó Péter, összejön a nagy Mol-üzlet?
Eldőlt a home office jövője, csak kevesen beszélnek róla
Hatalmasat emelkedett az áram ára, nem hittek a szemüknek a „bezzegországban”