Miután történelmi csúcsról korrigált hétfőn a BUX, mérsékelt emelkedéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.
A vezető részvények közül az OTP a 19 ezer forintos szint irányába mozoghat. A Mol árfolyama a 2800 forintos támasz felé tarthat, míg a Richter a 8800 forintos szint áttörésére tehet egy próbát. A Magyar Telekom jegyzése, amennyiben tartósan a 430 forintos szint felett tud maradni, akkor a 440 forintos ellenállást célozhatja meg.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 386,77 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 54 867,62 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt.
A Mol árfolyama 22 forinttal, 0,79 százalékkal 2748 forintra csökkent, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 0,84 százalékkal 18 825 forintra esett, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 430 forintra gyengült, forgalma 67,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,80 százalékkal 8725 forintra csökkent, a részvények forgalma 977,8 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Hónapok múlva szabadulhat Magyarország a megbélyegzéstől

Látványos változás készül az M7-es autópályán, a Velencei-tónál esedékes

Jön az állampapír-pénzeső 3.0, százmilliárdokat kapnak a befektetők

Magyar találmány lesz világsiker: az űrtechnológia forradalmasítja a városok tervezését
